Connect with us

Banánköztársaság

Legyünk méltók a felnőttségünkhöz! Csúcsjelöltjeink és pártvezetőink mintha nem bírnának magukkal, de életveszélyes, ha a táboraik is csatározni kezdenek!

Megosztás

Ez az írás nem a jelöltekről szól, hanem rólunk, akik választani akarunk köztünk. Sokban változtunk, mások lettünk, mint ahogy el szokták könyvelni. Például megfiatalodtunk – sajnos nem én személy szerint, de az látszik, hogy megjelent az új közéleti generáció. Szavaz, és be is száll a korábbi „nagyok” játékába.

Ne dőljünk be annak, hogy Fekete-Győr gyengén szerepelt: eközben a körzetek országos összesítése szerint a Momentum jelöltjei kapták a DK után a második legtöbb szavazatot. Nagy sikereket értek el a fiatal párbeszédesek is.

A fiatalodás jele, hogy az online szavazás minden döccenő ellenére sokkal népszerűbb volt, mint bárki várta

De közben felnőttebbé is váltunk. A nagyon szervezett pártok kivételével, de néha ott is önállósodtunk a pártunk javaslataihoz képest is. Rengeteg a kétfelé szavazás a körzeti- és a miniszterelnökjelölt kiválasztásánál. Azt is mérlegeltük: a 2022-es kampányban ki válna támadhatóvá. A botrányba keveredett jelöltek mind vesztettek – persze nemcsak ők, derék, tisztességes emberek is, dehát ilyen a verseny.
És üzentünk is a pártoknak. Arról, hogy sokan tőlük is változást várnak. Váratlan sikert ért el a pártonkívüliségét hirdető miniszterelnökjelölt, meglepetéseket hoztak a hosszú pártmúlttal nem rendelkező fiatalok.

De az istenért, legyünk méltók a felnőttségünkhöz! Már az is baj, de az első napokban még érthető, hogy csúcsjelöltjeink és pártvezetőink mintha nem bírnának magukkal, rossz mondatok, felesleges sértések születnek, az eddigi elegáns vívásba durvább szúrások csúsznak be.

Jó, pár napot adhatunk az érzelmeiknek, de azt sem szívesen

Az viszont életveszélyes, ha a táboraik is csatározni kezdenek.

Az istenért, bárki lesz a közös jelölt, 2022-ben rá fogunk szavazni, ezt aláírásunkkal is vállaltuk. Sőt, nemcsak szavaznunk kell majd, hanem másokat is meggyőznünk.

Hogy fog menni, ha most inkább azokat az érveket gyűjtjük, kire miért acsargunk? Ez az oldal sosem tartozott a politikai B középhez, sem stílusban, sem gondolkodásban.

Előre jelzem: fontos a vita és a verseny, itt viszont nem adok helyet a versenytársak szidalmazásának. Aki ezt tervezi, kérem, menjen máshová. Vagy próbáljon meg a saját választottja mellett érvelni, és nem másokat taposni.

A vetélytársak a pályán a verseny hevében olykor bokán rúgják egymást. Néha pár magáról megfeledkezett drukker is beszalad a pályára.

Mi viszont most nemcsak szurkolók vagyunk: játékvezetők is. Felelünk a mérkőzés hangulatáért.

Fújjuk meg a sípot, ha kell!

Forrás

Kapcsolódó

Legyünk méltók a felnőttségünkhöz! Csúcsjelöltjeink és pártvezetőink mintha nem bírnának magukkal, de életveszélyes, ha a táboraik is csatározni kezdenek!

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Gabó

    2021.10.03 10:14 at 10:14

    Teljesen igaza van, remélem, sokan elolvassák!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük