Az Orient Expressz legendás vonat. Isztambulból indul Nyugatra, egyik állomása Budapest. Isztambul és Budapest színes, pezsgő életű, gazdag kulturális hagyományokkal büszkélkedő világvárosok. Fejlődni, élni, boldogulni szeretnének....
Az MSZP gyengén szerepelt az EP-választáson. Egy mandátumot szerzett, ami Ujhelyi Istváné lett. Szanyi ezt követően éles hangú nyílt levelet tett közzé. A párt elnöksége most...
Miután a közpénzekből fenntartott állami hírügynökség, az MTI nem tudósított Kálmán Olga és Komáromi Zoltán sajtótájékoztatójáról, ezért ennek tartalmát a Demokratikus Koalíciótól kaptuk meg. Jövőre még...
Az alábbi interjú több mint egy évtizede készült. De mindaz, amit Mácsai Pál elmond önmagáról és a világról, amelyben élünk, igaz és elgondolkodtató. Ahogy az is,...
Lehet, hogy már sosem lesz vége ennek, a „kibeszélés” toposzát én sosem értettem pontosan, és nem is hiszek benne, de ha valaki ezzel él, akkor neki...
Állatvédelmi chartát hirdetett Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje vasárnap, hogy segítse az emberek és a háziállatok „harmonikus együttélését”. Mi is ez valójában? Karácsony szorgalmazza új, korszerű...
Emlékeznek még arra a blamára, amikor 2010-ben Pécs volt Európa Kulturális Fővárosa? Az akkori pályáztatás röviddel Magyarország uniós csatlakozása után indult el, amikor az egész közvélemény...
Pár napja beszámoltunk arról, hogy a Velencén úgy találták mainak és menőnek a parton elhelyezni a megpihenést szolgáló hosszú széksort, hogy az háttal legyen a tónak....
Pünkösd, az Egyház születés, a szentlélek a szentháromság végső elemének eljövetele, az apostoloknak adott nyelvek és a gyógyítás tudománya, mind ez itt és most. Szentelt olajjal...