Connect with us

Ez a nap

Kálmán Olga: a bőrünkön is érezzük, hogy a magyar egészségügy komoly bajban van

Kálmán Olga
Megosztás

Miután a közpénzekből fenntartott állami hírügynökség, az MTI nem tudósított Kálmán Olga és Komáromi Zoltán sajtótájékoztatójáról, ezért ennek tartalmát a Demokratikus Koalíciótól kaptuk meg.

Jövőre még kevesebb pénz jut az egészségügyre

Komáromi Zoltán a DK egészségügyi szakpolitikusa azt mondta, aki úgy gondolta, hogy jövőre talán egy kicsit többet fog költeni a kormány egészségügyre, annak – a jövő évi költségvetést látva – csalódnia kellett. Hiába hal meg évente legalább 24 ezer ember azért, mert nem kapott időben ellátást az egyébként gyógyítható betegségére, a kormány továbbra is kevesebb, mint feleannyit költ egy magyar egészségére, mint amennyit egy átlagos uniós ország polgárának egészségére költenek az EU-ban.

A háziorvosi és háziorvosi ügyeleti ellátásra, a védőnői szolgáltatásra, a fogászati ellátásra és otthoni szakápolásra még kevesebbet ad jövőre a kormány, mint eddig. Maradnak a kórházi adósságok is. A kabinet még azzal sem számolt, hogy legalább a tartozásokat kifizesse, így jövőre is minden bizonnyal elmaradnak vizsgálatok és műtétek.

A leszakadás és a cserbenhagyás költségvetése

Komáromi Zoltán kifejtette, nyilvánvaló, hogy a jövő évi költségvetés az egészségügyben is a leszakadás és a cserbenhagyás költségvetése lesz. A kormány magukra hagyta azokat, akiknek gyógyulás kell. Mindezek ellenére, a főváros bizonyos intézkedésekkel képes megóvni a budapestiek egészségét.

A DK által támogatott főpolgármester-jelölt, Kálmán Olga kijelentette, régóta tudjuk, és a bőrünkön is érezzük, hogy a magyar egészségügy komoly bajban van. Azt viszont már Tarlós István hitette el velünk az elmúlt 9 évben, hogy a főváros ebben az ügyben semmit sem tehet. Szerencsére ez nincs így, egy felelős városvezetés a megfelelő intézkedésekkel igenis képes vigyázni a budapesti polgárok egészségére.

Leginkább szervezés, semmint pénz kérdése

Kálmán Olga Egyenesen Budapestért programjának külön fejezete foglalkozik azzal, hogy mit kell tennünk a Tarlós utáni időkben: – Az elsődleges célunk, hogy nem telhet el több, mint 5 perc azzal, hogy időpontot kapunk a szakrendelésre, nem telhet el több, mint 15 perc addig, hogy ügyeletes gyógyszertárat találjunk és nem telhet el több, mint 25 perc, mire ügyeleti ellátáshoz jutunk, ha baj van. Mindez leginkább szervezés, semmint pénz kérdése: egy jól szervezett fővárosban ezeknek mind teljesülnie kell. Kálmán Olga vezetésével Budapest egységes, informatikailag jól támogatott, magas szakmai színvonalú ügyeleti rendszert fog létrehozni és egyeztet a gyógyszertári szakmával az ügyeletes gyógyszertárakról, hogy mindez megvalósuljon.

A másodlagos cél, hogy ne csak időpontunk legyen a szakrendelésre, hanem legyen ott orvosunk és ápolónk is. Miközben az alacsony bérek miatt naponta 3 orvos és 2 ápoló dönt úgy, hogy inkább külföldre megy dolgozni, Budapest ma nem tesz semmit, hogy itthon tartsa őket. A főváros budapesti ösztöndíjat és pótlékot fog fizetni azoknak az orvosoknak és ápolóknak, akik Budapesten dolgoznak. Mindent meg fognak tenni, hogy a budapestieket kevésbé sújtsa az orvos- és ápolóhiány, ami egy európai főváros morális kötelessége polgárai védelmében.

Nem hagyjuk!

A harmadlagos cél a megelőzés elősegítése, hiszen minél korábban derül ki egy betegség, annál jobbak a gyógyulási esélyek. Kálmán Olga vezetésével a főváros komplex egészségmegőrzési és szűrőprogramot fog indítani a kerületi önkormányzatok, a fővárosi egészségügyi intézmények és iskolák bevonásával.

Negyedrészt pedig egy kevésbé konkrét, de annál fontosabb pont: meg fogják akadályozni, hogy fideszes oligarchák pénzügyi érdekei határozzák meg azokat a döntéseket, hogy hol és milyen sürgősségi centrum jöjjön létre. Budapest vezetésének igenis lesz beleszólása abba, hogy mit tesz a budapesti egészségüggyel a kormány.

Az elmúlt tíz évben 1864 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük