Szabó László producer, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Sakk Szövetség elnöke, a Magyar Teátrumi Társaság titkára és a Nemzeti Színház kommunikációs tanácsadója. A producer...
Az annexió, vagyis a formálisan hivatalos birtokbavétel még nem valósult meg (többek közt emiatt vehetett részt úgymond külső félként a különféle egyeztető tárgyalásokon Oroszország diplomáciája).
„Zseniális” külpolitikai vezetésünk az elmúlt hetekben szétverte a kapcsolatokat az új német kormánnyal, legitimálta a kazahsztáni tüntetők erőszakos szétverését, meggyilkolását, és immár a Nyugat-Balkán stabilitását is...
Amihez a narancs hozzáér, azt elrohasztja. Jelenleg az egész országot ők irányítják, tehát minden rohad. A pécsi egyetem jogi karát sem kímélte a leprás, matató kéz.
Ő Márki-Zay Péter, s ezt maga állította magáról. S tette ezt úgy, hogy például az árulózást egy pillanatra sem kellett abbahagynia..! A Fidesz melegellenes, kormányzati szinten...
Teljes pályás lejárató kampányt folytat az egyesített budapesti közműcég jelenlegi, az MVM Magyar Villamos Művek volt vezére, Mártha Imre ellen a fideszes és az állami média....
Borkai Zsolt egykori győri polgármester adriai luxus-jachtos botránya kirobbanása után többen tettek feljelentést a korábbi győri ingatlanügyletek miatt, mivel a feltételezések szerint Borkai kompániája húzhatott hasznot...
Eldőlt, hogy kik lesznek Márki-Zay Péter, pontosabban az ellenzéki együttműködés kampányában a „beszélő fejek”. Azokat szokták így nevezni, akik egy-egy szakterület kommunikációját viszik, vagyis az adott...
A humorosnak ható cím ellenére, nagyon is fontos, és fajsúlyos a támánk. Eldőlt, hogy kik lesznek Márki-Zay Péter, pontosabban az ellenzéki együttműködés kampányában a „beszélő fejek”