Megrovást kapott az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsától Molnár Gyula volt pártelnök – számolt be a döntésről Tóth Bertalan, a szocialista párt elnök-frakcióvezetője hétfőn...
Tóth Bertalan frakcióvezetőt választották az MSZP új elnökének a párt tisztújító kongresszusán a másik induló, Mesterházy Attilát ellenében. Mesterházy 2010 és 2014 között már volt a szocialista párt...
A vasárnapi tisztújító kongresszuson Kunhalmi Ágnes volt fővárosi MSZP-elnök, Mesterházy Attila volt pártelnök és Tóth Bertalan frakcióvezető programja verseng egymással – közölte a párt jelölőbizottságának elnöke...
Az MSZP szerint a Fidesz folyamatosan támadja és építi le a független igazságszolgáltatást, Polt Péter legfőbb ügyész pedig méltatlan feladatára. Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezetője...
Az MSZP tisztújítását előkészítő jelölőbizottság hétfőn és kedden ülésezik. Ekkorra dől el, kik lesznek az ellenzéki párt elnökjelöltjei a június 17-i tisztújító kongresszuson – közölte a...
Az MSZP-frakció jelenlegi formájában nem támogatja sem az alaptörvény-módosítást, sem a „Stop Soros” törvénycsomagot. Az alkotmány módosításának parlamenti vitájában a szocialisták csak a vezérszónoki körben vesznek...
Lesz-e még MSZP? Lesz-e még ellenzék? Lesz-e még kormányváltás? Kunhalmi Ágnessel, az MSZP elnökaspiránsával beszélget a zoom.hu ma este. (forrás: zoom.hu)
Július 15-én időközi önkormányzati választást tartanak Miskolc 12. számú körzetében, miután a helyi fideszes képviselőből parlamenti képviselő lett. Az MSZP miskolci szervezete pedig közölte, a függetlenként...
Az MSZP választmányának elnöke, Hiller István, a testület szombati ülése után közölte, jelenleg öten aspirálnak a szocialista elnökjelöltségére, ő viszont nem indul újra a választmányi elnöki...