Dr. Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője, ” Mekkora összeget használtak fel nyilvános közbeszerzéseken a menekültügyi helyzet kezelésére kapott 198 milliárd forintból”, címmel írásbeli kérdést intézett...
Több képviselő is élesen bírálta a magyar jogállamisági helyzetet az Európai Parlament (EP) alkotmányügyi bizottságának (AFCO) keddi brüsszeli ülésén, amelynek napirendjén egyebek mellett a készülő magyarországi...
Karácsony Gergely tavaly december közepén az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogy létrehoz egy tanácsadó testületet. Mit is mond a hogy is hívják? „Lesz kampánycsapatom,...
Az MSZP ismét benyújtja devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítását tartalmazó törvényjavaslatát. Szakács László, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, ha két szomszédos uniós...
Újabb 1,1 milliárdért kutathatja a Századvég, hogy mit szólnak a többi uniós tagállam polgárai a menekültekhez, kétszázötvenmillióért pedig, hogy hogyan látják saját helyzetüket és jövőjüket a...
Hát ennyit a Stop Soros kampányról: több millió forint állami pénzt kapott egy menekülteket segítő civil szervezet, amely tagja a milliárdos hálózatának is. Ebből is látszik,...
Az MSZP és a Párbeszéd szerint újra kell gondolni a kultúra teljes intézményrendszerét és a politika helyett a magyar kultúra sokszínűségének szolgálatába kell állítani azt. Karácsony...
A Pest Megyei Főügyészség hétfőn elrendelte a nyomozást az Orbán vejéhez köthető Elios Innovatív Zrt. ügyében. Gyugyi Csilla, a főügyészség szóvivője tájékoztatása szerint az Európai Unó Csalás...
Tavaly év végén egy interjúban Farkas Flórián, a romaügyekért felelős miniszterelnöki biztos, jól megdicsérte a Fideszt, és saját magát. A kétes ügyeiről elhíresült roma vezető szerint,...