A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte négy férfi és egy nő letartóztatását akiket hivatali vesztegetés bűntettével gyanúsítanak.
2019: a fotón látható fiatal lány, az akkor 17 éves Olga Misik az alkotmányból olvas fel a rettegett orosz rohamrendőrség tagjainak. Nem tudom, most mi van...
Két orosz oligarcha és családja halt meg rejtélyes körülmények között 24 órán belül. Vlagyiszlav Avajevet, a Gazprombank volt alelnökét hétfőn, Szergej Protoszenját, a Novatek olajipari vállalat...
Nem Magyarország vagy Lengyelország, hanem Szlovákia a fekély Európa testén - jelentette ki Robert Fico korábbi szlovák kormányfő.
Újabb temetőrongálás Budakeszin. A múlt heti városi temetőben történt rongálás után ezúttal a zsidótemetőt dúlták fel. A reggeli bejelentést követően értesítettem a közterület-felügyeletet, majd a rendőrség...
Orbán Viktor, felesége és Semjén Zsolt csütörtökön Ferenc pápánál voltak magánkihallgatáson és ha már Olaszországba utaztak, adódott a lehetőség, hogy benézzenek -nem tudni, hogy a teljes...
Vonat gázolt halálra egy férfit Zalaegerszegen, a baleset miatt a Balatoni úti felüljáró alatti nyílt vasúti pályán szerda délután - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a...
A Borkai-ügyben váratlanul vádat emelt a Fővárosi Főügyészség, összesen hat ember ellen. A vádak szerint ők voltak azok, akik az egykori polgármesterről és barátairól kompromittáló, szexuális...
Az afrikai származású, papírok nélküli fiatal március 23-án, egy zeebrugge-i Sparban vette azt az öteurós kaparós sorsjegyet, ami a nyereményhez segítette.