Volt pofája azt mondani a Fidesz vezérkarának – beleértve a miniszterelnököt -, hogy a rabszolgatörvényt a megfelelő fórumokon rendben megvitatták az érintettekkel, a Parlamentben is megvolt...
A fentiek jelentése a századok során többféle értelmezésen ment keresztül az ítéletben és az elhagyásban egyaránt.
A szakszervezetek összehívnák az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsot, mert minden ötödik embert elbocsátanának a minisztériumokból.
Orosz hackerek törtek be amerikai áramszolgáltatók számítógépes rendszereibe tavaly, akár áramszüneteket is okozhattak volna – jelentette hétfőn a The Wall Street Journal című napilap az amerikai...
Az amerikai külügy ötlete diplomáciai botrányt okozott, hiába nem ért volna sokat Mészáros Lőrinc médiabirodalma ellen. Az Obama-éra emberei bátorító gesztusnak szánták, kiábrándító üzenet lett belőle....
Nem lehet hát elég korai életkorban elkezdeni az Orbán-rendszer erkölcséhez való idomítást: hagyunk hazudni, hogy élni tudj. Így telepszik rá lassanként a maffia nem csak az...
Furcsa, különös emberrablás volt ez is. Még így is, ennyi év után meg kell állapítani, hogy ennek az ügynek a nyomozása nem kis erőfeszítésbe került. Gyanúsított...
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) visszautasítja a létszámcsökkentés lehetőségét a közszférában – közölte a szakszervezeti konföderáció kedden. Százezer embert szeretne a MGYOSZ leépíteni Az MTI-hez eljuttatott...
Újabb embert mentettek ki a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerből hétfőn, azt egyelőre nem tudni, hogy gyerekről vagy felnőttről, azaz a fiatal edzőről van-e szó. Már a...