Koronavírus
Semjén: a „királyi tévé” nyomja egyenesben az istentiszteleteket – Gábor György: közvetítse a közmédia az egyetemi előadásokat!
Végül is jó megoldásnak tűnik, hogy gyakrabban, de kisebb létszámmal tartsanak istentiszteletet a templomokban, amíg a koronavírus tombol. Így a kecske is jóllakik, meg az a bizonyos káposzta is megmarad.
Semjén-fifika
A magyar állam a szentmisék és istentiszteletek tekintetében nem ír elő semmit az egyházaknak, tiszteletben tartva az egyházak szabadságát
– nyilatkozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán az MTI-nek a koronavírus miatti veszélyhelyzet kihirdetése után. Semjén ugyanakkor azt is elmondta: a száz fő feletti beltéri rendezvények megtiltásával összefüggésben azt javasolják, hogy
a nagyobb templomokban lehetőleg tartsanak gyakrabban szentmisét és istentiszteletet, hiszen így arányosabban oszlanak meg a hívők.
Gábor György is kiötlött valamit….
„A magyar állam a szentmisék és istentiszteletek tekintetében nem ír elő semmit az egyházaknak, tiszteletben tartva az egyházak szabadságát – nyilatkozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Majd az egyházi autonómia bajnoka hozzátette, hogy a járványra és a megüresedő templomokra tekintettel a közmédia felé jelezték, hogy fontolják meg a szentmisék, istentiszteletek megfelelő közvetítését.
Nyilván majd jól megfontolják
Én meg azt jelezném a közmédia felé, hogy nemcsak a templomokat zárják be, hanem az egyetemeket is, ezért
a közmédiát arra kérem, habár a magyar állam nem ír elő semmit az egyetemeknek, tiszteletben tartva az egyetemek szabadságát, hogy fontolják meg a szentmisék helyett egyetemi előadások megfelelő közvetítését.
Az én óráim hétfői napon a déli és a kora-délutáni órákban vannak
Az órák alatt semmiképpen sem, de az óráim között lehet reklámot sugározni. A Hírek egy percben c. műsorba pedig magam szerkesztem és mondom be a híreket.”
Evangélikusok
Semjénnel összhangban gyakoribb, kisebb létszámú istentiszteletek megtartását javasolja a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsa az evangélikus gyülekezeteknek. A sűrítési javaslat a vasárnapi és a hétköznapi istentiszteletekre is vonatkozik. Az egyház országos honlapján hangzó és képes igehirdetéseket tesznek elérhetővé, és arra biztatják a gyülekezeteket, hogy közvetítsék online az istentiszteleteket.
Reformátusok
A Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának elnöksége szintén arra kéri a híveket, hogy száznál többen ne tartózkodjanak egy-egy istentiszteleten. A recept náluk is ugyanaz lenne: ahol száz hívet meghaladó istentiszteletre lehet számítani, akár több istentiszteletet is tartsanak vasárnap, hogy a létszám ne haladja meg az előírtat. Az istentiszteletek között legalább félórás szellőztetési szünetet kell tartani – tették hozzá.
„Kérjük, ha tehetik, tartsanak hétközi, esti istentiszteleteket vasárnapi liturgiával, ezzel segítve, hogy minden gyülekezeti tag eljuthasson istentiszteletre”
– fogalmaztak. Azt is kérik, hogy azok a gyülekezetek, amelyek online közvetítik istentiszteleteiket, küldjék el a közvetítés linkjét a kommunikacio@reformatus.hu e-mail címre. A linket közzéteszik az egyház hivatalos honlapján, így
„akik kényszerűségből otthon maradnak”, a közvetítés útján bekapcsolódhatnak „az istentiszteleti közösségbe”.
Katolikusok
Egyelőre nem pedzegeti viszont a misesűrítést a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Ők azt közölték, hogy nem zárják be a katolikus templomokat, de azt kérik, aki beteg,
„önmaga és mások védelmében érezze lelkiismereti kötelességének”,
hogy forduljon orvoshoz, mielőtt közösségbe megy.
Az egyház nagyobb létszámú rendezvényeinek megtartásáról
„az arra illetékesek eseti döntést fognak hozni”
– tették hozzá, megemlítve, hogy adott esetben online közvetítésekkel is készülnek.
Az MKPK múlt csütörtökön kiadott közleményében elrendelte a szenteltvíztartók kiürítését a templomokban, kérték a szentmiséken a kézfogás és a
„nyelvre áldoztatás elhagyását”,
valamint előírták, hogy a gyóntatóhelyiségben a gyóntatórácsra helyezzenek fóliát.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Pingback: Beoltják soron kívül a lelkészeket? - Megérkezett az EMMI válasza! - Városi Kurír