Connect with us

Kerítésen innen

Semjén Zsolt szerint úgy védheti meg a nép gyermeke a keresztény civilizációt, ha egyszerűagyú kérdésekre annak megfelelő választ ad

Megosztás

Semjén Zsolt, aki jelenleg a regnáló magyar miniszterelnök-helyettes nevét és arcát adta ahhoz a -fogalmazzunk finoman- megtévesztésre alkalmas konzultáció-magyarázathoz, miszerint pár iksz odabiggyesztésével az alany hozzájárul szertett országa keresztény civilizációjának megvédéséhez.

Semjén salátatörvénye a választás másnapján
Megosztás

Semjén Zsolt, magyar miniszterelnök-helyettes nevét és arcát adta ahhoz a -fogalmazzunk finoman- megtévesztésre alkalmas konzultáció-magyarázathoz, miszerint pár iksz odabiggyesztésével az alany hozzájárul szertett országa keresztény civilizációjának megvédéséhez.

Semjén Zsolt….

Vegyük sorra, hogy milyen végzettséggel milyen tisztségeket tölt be az alábbiakat valló magyar politikus:

1962-ben született, teológus és szociológus. 1991-ben a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémián – civil hallgatóként – teológiai doktori, 1992-ben az ELTE-n szociológusi oklevelet, 1996-ban PhD fokozatot szerzett.

  • A Kereszténydemokrata Néppárt alapító tagja, 2003-óta elnöke.
  • 1994 és 1998 között országgyűlési képviselő,
  • 1998 és 2002 között pedig az egyházi ügyek helyettes államtitkára volt.
  • 2002-től országgyűlési képviselő.
  • 2006 és 2010 között parlamenti frakcióvezető.
  • 2010-től a nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter, miniszterelnök-helyettes.
  • 2018-tól nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős tárca nélküli miniszter, a miniszterelnök helyettese.

2023-ban szaladt ki a száján….

„Meg kell védeni Magyarország keresztény civilizációját az Európára zúduló iszlám inváziótól”

– mondta Semjén Zsolt a nemzeti konzultáció keddi siófoki állomásán. Az MTI beszámolója szerint a miniszterelnök-helyettes hozzátette:

„A keresztény civilizáció védelme nem más, mint a szabad akarat védelme. A keresztény civilizációt úgy védhetjük meg, ha kitöltjük a nemzeti konzultációt, ezzel felhatalmazást adva a kormánynak, hogy Brüsszelben is meg tudja védeni a nemzeti szuverenitást.”

Szerinte „három kérdésben is harcban állunk Brüsszellel”:

  • az illegális migráció,
  • az LMBTQ-lobbi
  • és Ukrajna.

Utóbbi témában arról beszélt, hogy az ukrán ellentámadás teljes kudarc, miközben az orosz gazdaság sem roppant meg, Európa bezzeg belerokkant a szankciókba. Semjén szerint képtelenség az unió törekvése, hogy Ukrajna része legyen az Európai Uniónak.

„Ukrajnának jelen pillanatban nem lehet megnevezni a határait. Van egy nemzetközi jogilag elismert határa, ám jelentős területeit az orosz hadsereg ellenőrzi. Ezen kívül azt sem lehet pontosan megmondani, hogy kik tartoznak Ukrajna népességébe.”

– tette hozzá. Semjén Zsolt a következő nagy feladatnak a gyermekvédelmi törvény érvényesítését nevezte meg.

A gyermekekhez ne nyúljon az LMBTQ-lobbi, a gyermekeket ettől meg kell védeni

– jelentette ki.

Félreértés ne essék: fontos kérdésekről beszélt a miniszterelnök-helyettes, ám a válaszok, amiket azokra adott nem felelnek meg a valóságnak,  méltatlanok 2023-ban egy EU tagország fontos posztot betöltő vezetőjéhez. 

Kapcsolódó

Szerző