Banánköztársaság
Siklósi Beatrix „köszöntése”
Hogy a számos „köztévés” csatornának ki áll az élén, olyan mindegy: szinte valamennyien jellemtelen gazemberek. Most éppen Siklósi Beatrix lett az M5 vezetője.
Még a történelmi egyházak is tiltakoztak
S a sok gazember között őt külön hely illeti meg: az Orbán-kurzus egyetlen embere, akinek kinevezése ellen a „történelmi egyházak” vezetői közösen tiltakoztak: nem akarták, hogy ő legyen a vallási műsorok vezetője.
Nem semmi…
Most pedig Orbán Izraelbe készül, Netanjahuhoz, „kémiai” barátjához. Utóbbiról elég tudni, hogy szerinte a sorosozásban nincs semmi antiszemitizmus. Azt nem mondta, hogy a többiben – filozófusok, írók, színészek stb. – sincs, de nyilván így gondolta… Vagy éppen nem gondolt semmit. Siklósi kinevezését pedig a Keresztapa nyilván baráti ajándéknak szánja.
Persze, Siklósiról eszembe jut a szoclibek bűne is – hiszen az ő kormányzásuk idején is ment a műsora (Éjjeli menedék), sokáig. Talán úgy vélték az „illetékesek”, hogy az „állítólagos” antiszemitizmust ellensúlyozza például a cigányozás meg a buzizás, amiben szintén villogott ez az ember. Vagy nem tudom, mit gondoltak.
Műsora pápai áldásban részesült
Az az igazság, hogy Siklósit nem a semmiből vette elő Orbán (ki más?!): az MTVA főtanácsadója volt, ahogy a hvg.hu megemlékezett róla. Kitüntették már Arany Búzaszem díjjal, amikor is Balog Zoltán dicsérte meg; műsora pápai áldásban is részesült, 2014-ben…
Talán nem tévedés, ha kinevezését az utóbbi időkben egészen eldurvulni látszó kultúrkampf részeként értékelem. Hiszen nem csupán antiszemita, cigánygyűlölő és homofób, hanem – egyetértek a hvg.hu szerzőjével – föltűnően hülye is. A kérdés már csak az: vajon van-e – s ha még igen, meddig – valamilyen fontos pozícióban, aki még nem zsidózott (a sorosozás az – mondom csupán tájékoztatásul…), cigányozott, buzizott..?
Orbán kinevezési szempontjai
Egyáltalán: nem éppen arról van szó, hogy a zsidózás, cigányozás, buzizás meg a többi mocskosság előföltétele annak, hogy valakit vezetésre szemeljen ki Orbán, aki a maga szempontjából szinte hibátlanul válogat..? Régi vágású kereszténydemokraták…
Orbánia nem csupán pofátlan autokrácia, nem csupán bűnszervezet uralja, és nem csupán rasszista szemetek vannak pozícióban itt is, ott is, hanem jönnek újra a hülyék is. Mármint a rasszista stb. hülyék.
Ilyen az autokráciák természete: előbb-utóbb mindig a söpredék fog diktálni, amíg teheti.
Szerző
Friss
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…