Kerítésen innen
Simán, öcsém! A kulturális szférában dolgozók megszűntek közszolgának lenni! – kivéve, ha VERITAS-os az illető
November 1-től megszűnik a kulturális szférában dolgozók közalkalmazotti státusza. Ez a minisztérium szerint előnyös a munkavállalókra nézve, a szakszervezetek merőben más véleményen vannak.
Simán, öcsém….. 133:62
Az Országgyűlés kedden huszonegy előterjesztésről szavaz, amelyek közül az egyik legnagyobb vitát kiváltó a kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, valamint egyes kulturális tárgyú törvények módosítása, amivel a kormány elvette a közalkalmazotti státuszt a kulturális szféra dolgozóitól.
A módosítási javaslatot
- 133 igen,
- 62 nem szavazattal,
- 0 tartózkodás mellett fogadták el.
Semjén-Kásler produktum
A törvénymódosítási javaslatot még április közepén töltötték fel a parlament honlapjára, benyújtója Semjén Zsolt, előadója pedig Kásler Miklós. Bevezetőjében az olvasható, hogy az Országgyűlés az állami és az önkormányzati közszolgáltatások hatékonyabb ellátása, a közszolgáltatások ellátására foglalkoztatottak jogviszonyainak a közszolgáltatás jellegéhez és tartalmához igazodó differenciálása, továbbá munkájának anyagi elismerése elősegítése, illetőleg a kulturális közszolgáltatások kiszélesítése és azoknak a XXI. századi követelményeknek való megfelelése érdekében alkotja ezt a jogszabályt, de ezzel valójában
november 1-től megszűnik a kulturális szférában dolgozók közalkalmazotti státusza.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete április 9-én kapott levelet az Emberi Erőforrások Minisztériumától, amelyben azt kérték tőlük, hogy április 14-éig küldjék el az észrevételeiket, vagyis gyakorlatilag a húsvéti hosszú hétvége állt előttük a véleményalkotásra. A most elfogadott jogszabály kiterjed a
- levéltárakra,
- nyilvános könyvtárakra,
- muzeális intézményekre és
- előadó-művészeti szervezetekre.
Ugyanakkor nem vonatkozik a kormány által létrehozott VERITAS Történetkutató Intézetre, mert az intézet kutatói feladatokat is végez.
A munkáltatónak július 1-ig kell tájékoztatnia a közalkalmazottat a jogviszony átalakulásáról,
majd július 15-ig új ajánlatot kell tennie.
A munkabér nem lehet alacsonyabb annál, amekkora összegre
„közalkalmazott illetményként – ideértve a fizetési osztály és a fizetési fokozat szerint megállapított illetményt, az illetménykiegészítést, az illetménypótlékot és a rendszeres keresetkiegészítést – 2020. október 31-én jogosult lenne”.
A szerződést október 31-ig kellene megkötni.
A módosítás szerint június 1-től egyáltalán nem is lehetne új közalkalmazottakat felvenni ezekbe az intézményekbe.
Szerző
Friss
- Ívóvíz-fogyasztási tilalmat rendeltek el Ráckevén, ami a visszavonásiik érvényben marad!
- Lázár János keveselte a polos-üldözést, Ő a Fidesz-kullancsokat is lapátra tenné
- Ez kell egy túlélőcsomagba az EU szerint
- Juszt: 477 millió eurónyi, azaz 191 milliárd forint bírságot halmozott fel nekünk Orbán
- A NER(közeli)-mosoda, ami megnyerte a MÁV és a Volánbusz 1 milliárdos munkaruhatendereit
- Sára Botond: Tordai házát le kell bontani
- Karácsony Gergely: két jó hírt akartam volna megosztani, ehhez képest két rossz hírem van
- A Központi Nyomozó Főügyészség bevédte Márki-Zay Péter feljelentésével szemben Orbán ‘poloskáit’
- Időjárás, lesz ma minden mint a búcsúban
- Leleplezés: Vágó István és Ábrahám Róbert kapcsolata a valóságban