Connect with us

Kerítésen innen

Simicska Lajos: a magyar erős nemzet, túléli Orbánt is

Simicska Lajos: a magyar erős nemzet, túléli Orbánt is
Megosztás

Simicska Lajos, Orbán egykori Bibó-kollégiumi szobatársa, volt szövetségese, harcostársa a múlt hét végén ismét a nyilvánosság elé lépett. A kormány számos Soros-plakátját írta ismét felül saját véleményével Orbánról. Ezt követően, ahogy a G-nap óta máskor is,  a milliárdos több interjút adott, majd hosszasan beszélt telefonon az RTL Klub riporterével. 

A G-nap óta semmi nem változott

Simicska most is ugyanazt gondolja a miniszterelnökről, amit a nevezetes G-napon elmondott. Ennek az indokaként kifejtette:

” Az eredeti célokhoz és értékekhez képest, csak zongorázni lehet a különbséget. Köze sincsen már annak, amiért az egészet csináltuk ahhoz, amit ma ők csinálnak.”

A G-nap hőse úgy látja:

„Az egész a hatalomról szól, azt hiszik örökké tart. Pedig, semmi sem tart örökké.”

Ezt nagy hibának tartja, hiszen nem a hatalomról kellene szólni a Fidesz kormányzásának, hanem a népről, a hazáról.

Kitért a beszélgetésben arra is, milyen célokat tűztek ki egykor maguk elé Orbánnal:

„Szövetkeztünk egy rendszerváltásra, egy demokratikus világra. Amikor szembesülnöm kellett azzal, hogy ezt ő elárulta, akkor a magam részéről befejeztem. Erről szólt a mi „összeveszésünk.”

Simicska súlyos állításokat fogalmazott meg a mai Orbánról:

„Diktatúrát épít ki, egy despotikus diktatúrát épít. ” /…./ ” Az eredeti célokat árulta el Orbán.”

Elmondta, a volt barátjával utoljára 2014-ben a választások másnapján találkozott. Azóta és különösen a G-nap óta  nem volt köztük kommunikáció, úgy gondolja, nincs is miről beszélgetniük:

„Orbán világa, nem az én világom.”

Simicska, már korábban is  kitért arra, hogy egyetlen hatalom sem örök, ezt most még kiegészítette:

„Az ország túlélte a tatárokat, túlélte a törököket, túlélte a Habsburgokat, túlélte az oroszokat. Túléli Orbánt is. Ez egy erős nemzet.”

Nem kerülte meg saját felelősségét sem. Magát is felelősnek tartja, mint mondta:

” abban, hogy az ország ide jutott, és itt egy maffiaállam épült ki. Ebben volt felelősségem.  / …./  „Támogattam, részt vettem benne, nem ismertem fel időben.”

Hozzátette, pár éve levonta a szükséges következtetést, rájött az út nem jó. Ezért  megszakított minden kapcsolatot egykori cimborájával. Ő maradt, aki volt, szerinte Orbán aki a maffiaállam tetején ül változott,.

Arra a kérdésre, hogy rendelkezik –e Orbánra nézve terhelő dokumentumokkal, annyit mondott:

„Érdekes feltevés.  Annyit mondanék öngyilkosnak tart engem? „

Simicska Mészárosról

„Soha nem tartottam semmire. Mert egy niemand, egy tehetségtelen senki. Mindig is az volt, azt is maradt.”

A pénzember úgy hiszi, hogy a jövő évi választások nem lefutottak. Orbán nem lehet biztos a győzelmében:

„Annak, ami most van, minél később van vége, annál csúnyább lesz a vége. Ez nem tart soká. Azt gondolom, az ország számára, Orbánék számára, a rendszerük számára az az optimálisabb, ha most van vége.”

A nagy visszhangot kiváltó megnyilvánulásról, az Index kérdéseket juttatott el a miniszterelnökhöz. A kormányfő sajtófőnöke a megszokott gőgös stílusban „válaszolt”

 A miniszterelnök az ország és a magyar emberek számára fontos kérdésekkel foglalkozik. Egy reménytelen helyzetben lévő ember kétségbeesett nyilatkozatait, aki 2015 februárjában és azóta többször is nyomdafestéket nem tűrő szavakkal beszélt Magyarország miniszterelnökéről, nem kívánjuk kommentálni.

Szép, szép ez a pálfordulás, de azért még mielőtt a demokrácia védőszentjévé avatnánk az egykori Orbán-cimbit, ne feledjük, hogy a nyilatkozó hiába is szépítené a G-nap előtti szerepét. Simicska Lajos nemcsak megalkotója, de egyik első számú kedvezményezettje is volt annak a maffiaállamnak, amit  most erkölcsi magaslatból igyekszik szemlélni, holott még ma is a mocsokban dagonyázik, csak egy kicsit másként.

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Veronika Laska

    2017.12.05 12:43 at 12:43

    Hát igen ugye emlékszik még mindenki 2006-os TV ostromra? Arra is emlékszik mindenki, hogy a HÍR tv előbb tudta, hogy mi fog történni a TV székháznál, mint bárki? Hogyan értesültek a külföldi riporterek arról, hogy ott nem szokványos dolgok fognak történni? Pontosabban Alkotmányos rend erőszakos megdöntésének a kísérlete. Mert ez bizony hazaárulás elég rendesen. Ami el nem évülő bűn! Amiben Simicska, mint a HÍR tv akkori tulajdonosa benne volt! Ne feledkezzünk már meg erről Simicska úr!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük