Kerítésen innen
Hungarikum! Simonka Györgyre bízták a betlehemi lángot és felengedték a szószékre

Azért ehhez orca szükségeltetik! Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt, aki éppen hogy megúszta az előzetes letartóztatást, vasárnap az a megtiszteltetés érte, hogy Ő vihette a battonyai Szentháromság katolikus plébániatemplomba a betlehemi lángot.
Az ország, ahol Ő a legméltóbb…..
2019 Magyarországán nem talált Battonya önkormányzata a nemes feladatra méltóbbat, mint a bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszéken jövő év elején induló eljárás fővádlottját. Ez szép!
„Immár tizedik alkalommal hozták Dél-Békésbe a betlehemi lángot, amely a szeretet és a béke üzenetét hordozza. Ezt a lángot adta át Simonka György országgyűlési képviselő úr a Szentháromság katolikus templomban összegyűlt résztvevőknek a Bajnai István kanonok úr által celebrált misét követően.”
(Egy Habsburg Rudolf nevét viselő osztrák cserkészcsapat ötlete alapján a béke szimbóluma a betlehemi Születés templomában égő láng lett. Minden évben Bécsből cserkészek kíséretében megy egy gyerek Jézus születésének helyszínére, hogy a jászol helyén álló templomban, a Születés Bazilikában lévő örökmécsesből lángot vegyen, amit a visszaérkezése után átadnak a világ különböző nemzeteit képviselőknek.)
A képeken érdemes végignézni a szertartáson résztvevőket, akiknek az arcán nyoma sincs a felháborodásnak a lánghozó személyét illetően!
A jeles esemény
A meghívóban az áll, hogy
„minden jelenlévő ajándék mécsest kap Simonka György és a Pusztaottlakai Képviselő Testület jóvoltából”.
Háttér Simonka Györgyről….
Simoka és 32 társa ellen augusztusban nyújtott be vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszéken.
A vádirat lényege szerint
Simonka és társai tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek által igénybe vehető, az EU-tól és a hazai költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult. Az ügyészség gyanúja szerint a túlárazott beruházásokat végző vállalkozóknak a kifizetett ár 45 százalékát kellett visszaadni Simonkának készpénzben. A Simonka által okozott vagyoni kár több mint 1,4 milliárd forint.

Simonkára 8,5 fél év fogházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kértek
A Magyar Narancs azt írja, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség Simonka feleségére, unokahúgára, néhány barátjára és üzlettársaira is súlyos fegyházbüntetést kér a Fővárosi Törvényszéken a jövő év elején kezdődő büntetőperbe.
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- 2025 őszi Karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
Marics Mátyás
2019.12.18 08:28 at 08:28
Gondolom @ láng is eltűnt szószékestül !
parepcsi
2019.12.18 18:36 at 18:36
Kockáztassák azt a sok-sok pénzt meg kiváltságot, amit a maffiától kapnak?