Gyorshír
Reggeli horror csak felnőtteknek!!!! – Siratóének a spanyol agarak halálára
Autók után kötik, élve kútba dobják, felgyújtják, felakasztják, megmérgezik őket vagy savat itatnak velük. Mármint a spanyol agarakkal, a galgókkal. Szóljunk a „hagyományaikra” büszke spanyolok, agarak ellen elkövetett kegyetlenkedéseinek egy kevéssé ismert oldaláról.
Autók után kötik, élve kútba dobják, felgyújtják, felakasztják, megmérgezik őket vagy savat itatnak velük. Mármint a spanyol agarakkal, a galgókkal. Szóljunk a „hagyományaikra” büszke spanyolok, agarak ellen elkövetett kegyetlenkedéseinek egy kevéssé ismert oldaláról.
Szabadon eldobhatók, mint egy elromlott mezőgazdasági gép
Az angol Tina Wales Solera dél-Spanyolországban tart fent egy jótékonysági rehabilitációs központot az agaras vadászok által kínhalálra ítélt galgók megmentésére. Neki köszönhetően évente háromszázötven spanyol agár menekül meg a biztos és kegyetlen haláltól.
A kutyák tulajdonosai és tenyésztői, a galguerók ugyanis vadászversenyeket tartanak minden évben szeptember és február között, a vadászati szezon végén pedig a tulajdonos által alul teljesítőnek, vagy „idősnek” tartott állatokat sokféle kegyetlen módon, például „zongorázás”-sal pusztítják el. Ez azt jelenti, hogy az olajfákra felkötött állatok hátsó lába alig éri a földet, mellső lábaikkal pedig kétségbeesetten kapálóznak, hogy elérjék a talajt. Hiába.
Lassú, fájdalmas halált halnak
Becslések szerint évente közel százezer vadász agarat pusztítanak el a legkegyetlenebb és legváltozatosabb módokon.
„Egyikükre úgy találtunk rá, hogy koponyáját kalapáccsal verték össze, és félig lebénulva magára hagyták. De találtunk olyan súlyosan megcsonkított agarat is, akiről nem tudtuk megállapítani a nemét. Az állatok tartása is kíméletlen körülmények között zajlik. (…) Ismertünk olyan galguerókat, akik hetven vagy akár százhúsz agarat is tartottak szűk helyen összezárva, kenyéren tartva őket. Az állatok haláltusájukban gyakran egymást falták fel.”
A vadász szezon végén sok állatot utcára is dobnak
Tina az angliai Bath-ból költözött családjával dél-Spanyolországba, és állatszerető emberként sokkolta az agarakkal való bánásmód.
„Rengeteg állat kóborolt az utcákon. Tetemeik borították a szemétkupacokat, de bedobták őket kukákba is. Ekkor határoztam el, ha itt fogunk élni a családdal, valamit tennünk kell.”
Missziójának fogta fel, hogy amennyi állatot csak tud, megment. 2011-ben hozta létre központját, hogy rehabilitálja a sokat szenvedett, bántalmazott vagy elhagyott kutyákat.
„Sokuknak hiányoznak a végtagjai… Hónapokba vagy akár évekbe is telik, amíg visszanyerik önbizalmukat. De ezért vagyunk itt….Sok agár csak két-három évig él, aztán tulajdonosa lecserélik fiatalabbra, fürgébbre. Kegyetlen szokás…A legtöbb spanyol agár rövid életében éhezik, minimális a kapcsolata az emberrel, a szeretetet pedig nem ismeri”.
S hogy miért nem tesz a spanyol állam semmit az évente megismétlődő barbarizmus ellen?
Csak az agaras vadászatból évente egymilliárd eurót söpör be. Az ágazat pedig közel harmincezer embernek ad munkát. Másrészt a spanyol törvények szerint a galgók munkakutyák, akikre nem vonatkozik a háziállatokra vonatkozó törvény. Szabadon eldobhatók, mint egy elromlott mezőgazdasági gép.
Federico García Lorca spanyol költő, híres siratóénekét torreádor barátja emlékére írta. Ideje, hogy megváltozzon az emberek állatokhoz való viszonya és hogy felülvizsgáljanak évezredes kegyetlen és értelmetlen ú.n nemzeti hagyományokat.
