Ez a nap
233 ezerre büntették az érdi „sánta kutyát”

Jelentős pénzbírságot szabott ki a Kúria jogerős döntése T. Mészáros Andrásra, aki Érd polgármestereként kampányolt a Fidesz-KDNP mellett az EP-választás utolsó napjaiban. Ezzel valószínűleg ő kapta a legsúlyosabb büntetést a múlt vasárnapi EP-választás teljes kampányában – írja a 24.hu.
Nem sikerült kimagyarázni
Mint ahogy azt a Városi Kurir is megírta, T. Mészáros 2709 érdi elsőválasztónak küldött ki olyan levelet, amelyben a Fidesz-KDNP támogatására szólította fel a címzetteket.
Az elsőbbségi levél szövegét „Érd Megyei Jogú Város Polgármestere” fejléces papírra nyomtatták, a lap alján T. Mészáros polgármesteri aláírása szerepelt, a borítékon pedig Érdet tüntették fel feladóként. Mészáros utólag azzal próbálta kimagyarázni a helyzetet, hogy a Fidesz elkötelezett politikusaként küldte ki a leveleket, és nem mint közhatalmat gyakorló polgármester. Érvelését nem támasztotta alá konkrétumokkal. A Nemzeti Választási Bizottság azonban múlt vasárnap, a választás napján elmeszelte a polgármestert.
T. Mészáros ezután fordult jogorvoslatért a Kúriához.
A Kúria álláspontja szerint
a levél megjelenése, és az abban foglalt tartalom alapján egyértelműen arra lehet következtetni, hogy polgármesteri minőségében szólította meg a választókat.
A Kúria végül helyben hagyta az NVB döntését, amely kimondta: T. Mészáros megsértette a választási eljárási törvényben foglalt alapelveket, mert
a közvetlen levélkampányában azt a látszatot keltette, hogy a helyi önkormányzat nevében eljárva buzdít a FIDESZ és a KDNP támogatására. A Kúria 233 ezer forint bírság és 5 ezer forint eljárási illeték megfizetésére kötelezte a polgármester.
A fellebbviteli eljárás során az is kiderült, hogy a közel félmilliós postaköltséget nem saját zsebből fizette ki, mint ahogy azt korábban a sajtónak állította, hanem a Fidesz nevére számlázta.
(Forrás: Népszava)
Szerző
Friss
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….