Kurír Kacsa
Soros és a vaddisznói
Furcsa évet zár idén a Nemzeti Vadászszövetség (NEVADA). A következő idény vadfajonként napra és területre lebontott vadászati tervét elfogadó, 2016 decemberében megtartott közgyűlésen nagymértékű állománynövekedéssel számoltak a becslések.Jelenti a Hírkacsa álhírügynökség.
Nyomolvasók
A vadászszövetség tagjainak elvárását csak fokozta az enyhe tél. A vadőrök jelentései is pozitív fejleményekről számoltak be mind a nagy-, mind az apróvadak szaporulata és egészségi állapota tekintetében.
A jogos reményekkel szemben az eredmények kétségbeejtő képet mutatnak. Hiába jelezték előző nap a vadőrök a szarvasok, őzek, vaddisznók tömeges vonulását, a vadászat idejére minden vad nyomtalanul eltűnt. Ha ez egyszer-egyszer fordul elő, betudhatták volta a forgandó vadászszerencsének, de a jelenség országosnak bizonyult. A szövetség, miután maga nem volt képes az ok felderítésére, a rendőrséghez fordult. Mivel az ügy a hatalmi elit kedvenc kulturális elfoglaltságát kezdte ki, a kormány az országos főkapitányságot bízta meg a gyors elintézéssel. Az eljárásra külön katasztrófavédelmi alosztályt hoztak létre. A TEK által irányított vizsgálatba az érintett vadászszövetség mellett bevonták a titkosszolgálatok az Országház és az MNB őrzésével megbízott testületeket is.
A résztvevők kiváló együttműködésének köszönhetően az eredmény nem sokáig várakoztatott magára. Mindössze három hónap alatt sikerült fényt deríteni az utóbbi évtizedek leggaládabb nemzetközi összeesküvésére. A szerveződés nyilvánvaló célja a legfelsőbb kormányzati vezetők cselekvőképességének meggyengítése volt, hogy képtelenek legyenek a tervezett új menekültáradat feltartóztatására. Ezek után nem lehet kétséges, hogy ki mozgatta hátulról az eseményeket.
Soros nevet a végén
Első lépésben a beépült Soros-ügynökök ellopták a közgyűlés teljes dokumentációját. Ezután az „Emberek az embriókért” fedőnevű civil szervezetnek álcázott kémközpontban átkódolták a dokumentumokat az érintett vadállomány által ismert jelrendszerre. A helyi kémsejtekben közben gyorsított tanfolyamon sajátították el az állati kommunikáció alapjait a Jobbik és az MSZP önkéntes aktivistái. A művelet utolsó szakaszában a kész anyagot rövid ismertető kíséretében eljuttatták az ország valamennyi vadászterületén kialakított gyűjtőhelyekre. Itt vehették át az átkódolt komplett vadászati naptárt az érintettek képviseletével megbízott vezérszarvasok, vezérőzbakok és vezérkanok.
A következményeket ismerjük.
Szerző
Friss
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet