Budapesti hétköznapok
Soros György 1.000.000 eurót (cirka 330 millió forintot) adományoz Budapestnek a járvány leküzdésére!
A Nyílt Társadalom Alapítványok 1 millió Eurót adományoznak Budapestnek a koronavírus elleni küzdelemre, közölte Soros György.
„A világjárvány nem ismer határokat:
sem országok, sem emberek között. Mindannyian veszélyben vagyunk. Sokakat azonban különösen fenyeget a járvány: a sokszor zsúfolt idősotthonok lakóira és a hajléktalanokra gondolok, akik között sok az időskorú. Akik most elvesztik a munkájukat, a munkásszállók törékeny biztonságát, szintén hajléktalanná válhatnak, ahol a tömeges fertőzés esélye igen magas.”
-áll a közleményben.
A közlemény szerint városok és a helyi önkormányzatok hatalmas kihívással találják szemben magukat, amúgy is szűkös anyagi forrásokkal kell a rendkívüli helyzetben biztosítaniuk a város működését, a szociális ellátást.
Budapesten születtem a nagy gazdasági világválság idején, alig egy évtizeddel a spanyol influenza pusztítása után. A járvány akkor több ezer halottat hagyott maga mögött Budapesten. A városban éltem át a II. világháborút, a nyilas uralmat, az ostromot. Jól emlékszem azokra az időkre, tudom mit jelent Budapesten élni rendkívüli körülmények között. A szülővárosom lakói iránti szolidaritás jegyében az általam alapított Nyílt Társadalom Alapítványok 1 millió eurót adományoznak Budapestnek a példátlan vészhelyzetben
– írta Soros György.
Karácsony-reakció
„Soros György egymillió eurót adományoz Budapestnek a koronavírus elleni védekezéshez.
Köszönjük!
De jó lenne, ha ezt az adományt kicsinyes és méltatlan félremagyarázások helyett mindenki annak látná, ami: egy nagyvonalú és nemes gesztusnak, érdemi segítségnek. Pont úgy, ahogyan a városhoz érkező más felajánlásokat kezeljük, vagy ahogyan fogadtuk, amikor a miniszterelnök segélyfelhívására szintén Soros György szintén egymillió euróval segített a vörösiszap-katasztrófa idején.
Az adományt a fertőzés elleni védekezéshez szükséges eszközökre,
továbbá a kerületi járóbeteg- és alapellátásban dolgozó orvosok és ápolók, valamint a szociális intézményeink munkatársainak vírustesztelésére szeretnénk fordítani.
Nagy könnyebbséget jelent az adomány, mert a fővárosnak és a kerületeknek is jelentősen csökkennek a bevételei, miközben nyilvánvalóan többet költünk, van olyan kerület, ahol megsokszorozta a polgármester a szociális juttatásokat – helyesen és felelősen.
Soros György adományáról, mint minden beszerzésünkről be fogunk számolni a nyilvánosságnak,
amint lefolytattuk a szükséges tárgyalásokat, megkötöttük a megállapodásokat. Ezek a tárgyalások jelenleg is folynak, bízom benne, hogy a részletekre vonatkozó jogos kérdések megválaszolásához már csak pár napra lesz szükségünk.
Budapest szolidáris város,
a bajban nyújtott támogatás erősíti a közösséget. A város közösségét, amelynek erejével ezt a járványt is le fogjuk gyűrni.”
Szerző
Friss
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
- Orbán Balázs állítólag kedden a XIII. kerületben fejtágított, ezúttal ömlengő videó nem került elő róla
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem