Connect with us

Kerítésen innen

Koronavírus, migránsok, cigányok, Soros és Magyar György – címszavak Orbán péntek reggeli szeánszáról….

orban
Megosztás

Ha péntek, akkor Orbán-interjú a Kossuth rádióban. A heti aktuális „ránktörők” közt sorolta fel a miniszterelnök a koronavírust, Sorost, Magyar Györgyöt nevesítve, meg persze az „ügyvédeket” úgy általában, a migránsokat, a rabokat és a cigányokat. De no para, mindenre tud megoldást!

Koronavírus

Orbán úgy fogalmazott, azt szokták mondani, az egész világ egy „nagy falu”, így ebben a „faluban” a járványokat is komolyan kell venni.

„A legfontosabb, hogy ne engedjük elbagatellizálni a dolgot. Baj nincs, de lehet. (…)  A kormánynak a legrosszabbra kell felkészülnie.

Összehangolt együttműködésre van szükség, operatív törzset is felállítottak, Pintér Sándor belügyminiszterrel, Kásler Miklós EMMI-miniszterrel, illetve a tisztifőorvossal, aki

„szagolt már puskaport.”

Amit meg lehetett tenni a védekezéssel kapcsolatban, megtette a kormány és tervezi, hogy fellép a rémhírterjesztés ellen.

Migránsok

Röszkén a héten 60-70 menekült lenyomta a kerítést a határátkelőnél és átjöttek néhányan.

„Láttunk már ilyet”

– mondta Orbán. Tanulságot is levont az esetből:

a legjobb fizikai határzár sem ér semmit, ha „nincsenek bátor emberek.”

Magyarországon pedig a nők a legbátrabbak a miniszterelnök szerint, ott és akkor is egy nő adott le figyelmeztető lövéseket. Százezer menekült lehet a határ túloldalán, nagy a migrációs nyomás, folytatta, ezért megerősítették a rendőri, katonai jelenlétet.

Mi vagyunk a vár kapitányai

Feltehetően a korai időpontnak -mást nem tudunk elképzelni- tudható be, hogy megemlítette, hogy az EU küldhetne pénzt ehhez a várkapitánysághoz, elfeledve azt a 45,5 milliárdot, amit már átutaltak.

Soros György

A Soros-hálózatok szervezik a migrációt.

„Ez igazolt, bárki láthatja, ha felmegy az internetre.”

Magyar György

A börtönkártérítésekről megint elmondta, hogy 37 éve van a politikában, 14 éve miniszterelnök, sokáig azt hitte, neki nem lehet újat mutatni, de ő még ilyet nem látott. Magyar Györgyről és azokról az ügyvédekről, akik elítélteket képviselnek, azt mondta, saját hazája ellen indítanak pereket,

„ítéleteket csikarnak ki Európában, és ezeket a pénzeket nekünk oda kellene adni a bűnözőknek, majd a pénz hatvan százalékát odaadják az ügyvédeknek. Nem tudom, ezek az emberek mire kapták a diplomájukat”

– fogalmazott Orbán. A kormány új épületeket fog megnyitni az elítélteknek, hogy

„ne legyen hivatkozási alapja a rosszindulatú ügyvédeknek.”

De terveznek jogszabályi változtatásokat is az ügyben.

Gyöngyöspata – cigányok

Gyöngyöspatáról is szólt, ahol hamarosan kezdődik az egyeztetés a szegregált romák és a hatóságok között. Korábban már többször hangsúlyozta, pénzt nem adnak, képzésben kárpótolnák a romákat. Soros-szervezetek képviselték a szegregált roma családokat, azonban Horváth László helyi fideszesből miniszterelnöki megbízottat csinált, arra kérve, dolgozzon ki megoldási javaslatokat.

Nem akarok fizetni olyan családoknak, akik ötszáz órát hagyták hiányozni a gyermeküket, vagy ha bement, randalírozott. Ilyen helyzetek abban a Magyarországban, amelyikben élni szeretnénk, nem fordulhat elő.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük