Kerítésen innen
Soros-maszkoktól rémüldöztek a polgármesterek
10 órakor kezdődött a Bálnában a Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke által összehívott „Polgármesteri összefogás a bevándorlásszervező irodákkal szemben” elnevezésű rendezvény.
A Bálna előterében a Momentum aktivistáinak egy része Soros-maszkban ijesztgette a meghívottakat. Volt, aki bevallotta, hogy még a Mikulástól is megijed, ha az váratlanul érkezik, nemhogy egy Soros-maszkos embertől.
Berg Dánielt, a párt a kaposvári jelöltjét a biztonsági őrök lökdösve, rángatva távolították el a rendezvényről.
Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere korábban azt mondta:
Az Európai Parlament olyan határozatot fogadott el, amelyben nagy szerepet szán a civil szervezeteknek a bevándorlás szervezésében, Soros György pedig több százezer dollárt szán hálózatának megerősítésére és bevándorlásszervező pontokat kíván létrehozni. Ilyen civil szervezetek megjelentek már Pécsett és Debrecenben is.
Szita Károly közölte, többen is veszélyesnek és aggasztónak tartják ezeket a fejleményeket, ezért kérik a polgármestereket, beszéljenek erről a pénteki budapesti konferencián.
A rendezvény meghívójában az áll, hogy
Szerencsés történelmi időkben egy polgármesternek aligha kell azon gondolkodnia, hogyan őrizze meg településén azt a közösséget, amely több évszázad nemzeti hagyománya és kultúrája révén alakult ki. Ma sajnos nem ilyen időket élünk! Mert bár falvaink és városaink előtt soha korábban nem nyílt annyi lehetőség a fejlődésre, mint most, közben minden korábbinál nagyobb veszély fenyeget bennünket.
(Forrás: 24.hu)
Szerző
Friss
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség
- Politikai Üldözöttekért Alapítvány – „Egy hangot azt el lehet hallgattatni, de egy közösséget nem”