Ez a nap
Szabad oktatást, esélyteremtő iskolarendszert

A Lehet Más a Politika (LMP) a pedagógusoknak olyan életpályamodellt szeretne, amelyben elérhető, hogy karrierjük végén legalább annyit keressenek, mint a kormány államtitkárai.

A pedagógusok munkája nélkül már összeomlott volna a mai iskolarendszer
Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt szóvivője vasárnap, a pedagógusnapon tartott budapesti sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a tanároknak. Szavai szerint a pedagógusok munkája nélkül már régen összeomlott volna „a túlzottan központosított és államosított iskolarendszer”, amelyet a Fidesz-KDNP „immár sokadik éve erőltet rá” Magyarországra.
A rendszer több sebből vérzik
Hangsúlyozta, hogy az LMP jó minőségű, korszerű, szabad oktatást, valamint esélyteremtő iskolarendszert akar. A cél elérésének kulcsa, hogy javítsák a pedagógusok helyzetét – vélekedett.
Hiába vezettek be életpályamodellt a pedagógusoknak, a rendszer több sebből vérzik, a megadott béremelés mértéke nem elégséges – hangoztatta Kanász-Nagy Máté.
A kezdők a bérükből még önmagukat sem tudják eltartani
Úgy alakítanák át az életpályamodellt, hogy még jobban emelnék a kezdő pedagógusok bérét, hiszen ők jelenleg csupán nettó 117 ezer vagy 131 ezer forintot keresnek, amiből még saját magukat sem tudják eltartani, nemhogy a családjukat – jelezte a szóvivő.
Az LMP oktatási programja heti 20 órában maximálná a kötelező kontaktórák számát. Ennél többet lehetne vállalni, de előírni nem – tette hozzá.
Kanász-Nagy Máté kijelentette: a különböző adminisztratív feladatokkal és a felkészüléssel így is bőven 40 órás lenne a pedagógusok munkahete, miközben jelenleg több mint 50, de akár 60 órát is dolgoznak hetente.
Kitért arra, hogy új Nemzeti alaptantervet (Nat) vezetnének be, mivel a mostani mind a pedagógusokra, mind a diákokra túl sok feladatot ró.
Vissza kell adni a tanszabadságot
– hangsúlyozta az LMP-s politikus. A pedagógusok választhassák meg, milyen könyvekből akarnak oktatni, készíthessék el a helyi tanterveket, térhessenek el bizonyos mértékben a Nattól, továbbá szólhassanak bele az igazgatók kiválasztásába – szorgalmazta Kanász-Nagy Máté.
Beszélt arról, hogy a nevelést-oktatást segítő több tízezer szakember – dajkák, iskolatitkárok, pedagógiai asszisztensek – helyzetével szintén foglalkozni kell, mert ők kimaradtak az életpályamodellből, a béremelésből.
Egy év fizetett szabadság
Kérdésre Kanász-Nagy Máté közölte: támogatható lenne a Párbeszéd azon javaslata, hogy 7-8 évente 1 év fizetett szabadságot kapjanak a pedagógusok. Azt mondta, el lehet gondolkodni ilyen intézkedéseken akár a tanárok, akár az orvosok esetében. A fizetett szabadság aktív pihenéssel telne, például továbbképzéssel, nyelvtanulással – mondta az LMP szóvivője.
(MTI)
Szerző
Friss
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel