Kerítésen innen
Miután Szalay-Bobrovniczkyék útilaput kötöttek a talpukra, országjárnak egyet bizonyítandó: mégis számítanak a nyugdíjas katonákra
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egy hónapja jelentette be, hogy a “nemzeti megújulás” érdekében a 45 év feletti és 25 éve katonáskodók seperc alatt elküldhetők. Most országjárásba kezdenek…..
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egy hónapja jelentette be, hogy a “nemzeti megújulás” érdekében a 45 év feletti és 25 éve katonáskodók seperc alatt elküldhetők és lám, pár nappal később már kiszivárgott, hogy 100 körül van azok száma, akiknek a helye sürgősen kellett valakiknek. Hónap eleji hír volt, hogy tovább tisztogat a közszolga: az alakulatparancsnokok „vizsgáznak” a benntmaradásért.
A 45 évnél idősebb, legalább 25 éve szolgáló beosztottakat kell értékelniük öt szempont (szakmai megfelelőség, nemzetközi tapasztalat, nyelvi készség, fizikai állapot, teljesítmény értékelés) alapján.
Végig haknizzák az országot….
A kormány különösen fontosnak tartja a haderő fejlesztését, a honvédség megerősítését, katonáink megbecsülését, és ebben a feladatban számít a nyugdíjas katonák egy életen át felhalmozott, megszerzett szakmai tapasztalatára is
– mondta Nyitrai Zsolt, a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos vasárnap a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Országjárásba kezdenek, amelyen az obsitosok tájékoztatást kapnak a jövő terveiről, illetve ők is elmondhatják a véleményüket. Ezeken a szakmai, bajtársi találkozókon részt vesz a Honvédelmi Minisztérium és a vezérkar vezetése is.
„Hazánkban közel 40 ezer nyugdíjas katona, obsitos él”
– mondta. Nyitrai emlékeztetett, több mint egy éve tört ki a háború a szomszédban.
„Magyarország a béke pártján áll. A békéhez azonban erő kell”.
„Több ezren vannak az országban, akik azzal kelnek és fekszenek, hogy mi van a szeretett hadseregükkel…”
A videóban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arról beszélt, a magyar nyugdíjas katonák olyan magyar hazafiak, akik egész életüket a haza védelmére szentelték.
Több ezren vannak az országban, akik azzal kelnek és fekszenek, hogy mi van a szeretett hadseregükkel, mi történik a haderőfejlesztéssel, hogyan gondoskodunk a magyar emberek biztonságáról és hogyan folytatjuk azt a munkát, amit ők kezdtek el évekkel, évtizedekkel ezelőtt
– mondta miniszter. Ezért is tartotta fontosnak, hogy elmenjen arra a fórumra, ahol
sok száz ilyen magyar honvéddel találkozhat és beszámolhat nekik arról, hogy milyen munkát végez a generáció, amely átvette tőlük ezt a munkát
– tette hozzá.
Szalay-Bobrovniczky köszöni, de innen már ő is megoldja….
Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszöntetet mondva a nyugdíjas katonáknak az elkötelezett szolgálatért, úgy fogalmazott:
„köszönjük, hogy egy alapot építettek, amit most a mai generáció tovább tud vinni a magyar emberek biztonsága érdekében, mert a szomszédos háborúban is Magyarország a béke álláspontján áll. De ahhoz, hogy ezt a békét el tudjuk érni, erő kell”.
A videóban Galló István nyugállományú ezredes azt mondta: ezek a találkozók azért hasznosak alapvetően, mert
„egy katona egész életében katona marad, és azt mindig kötelezi az esküje, és ha ehhez híven teszi a dolgát, akkor ehhez muníció szükséges, amit ilyen rendezvényeken kaphat meg az ember”.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat