Banánköztársaság
Szanyi Tibor: Az orbáni seft – élelmiszerfronton
Felröppent a hír, hogy a kormány meg akarja regulázni a nagy élelmiszerkereskedelmi láncok és a magyar ‘kistermelők’ üzleti kapcsolatait. Az a szándék, hogy a ‘kistermelők’ bepanaszolhassák a nagy üzleteket, ha azok lefelé akarnák taposni az árakat.
Azt most engedjük el, hogy eléggé vicces,
konkrétan jogi abszurd, miszerint a bizonyítási kényszer nem a panaszosnál lenne, hanem a bepanaszoltnak kellene igazolnia, hogy márpedig ő ezt vagy azt nem követte el.
Maradjunk csak az életszerűségnél, és nézzük meg, miként zajlik a gyakorlat!
Az állampolgár ugye bemegy a boltba, s lát rengeteg portékát. Mindenre oda van írva az ár, amit akár tekinthetünk egyféle diktátumnak. Nos, ha a vásárlóként fellépő állampolgárnak nem tetszik az ár, akkor nemes egyszerűséggel nem veszi meg az adott árut, és kész. Elmegy máshova, hátha ott jobban jár. Alku nincs. Az áruház viszont nyilván nem panaszolhatja be a vevőt, mondván, hogy az a gonosz és számító állampolgár nem hajlandó elfogadni az ő árdiktátumát, és gyalázatos módon máshol keres olcsóbbat.
Ám hasonló zajlik a beszerzési oldalon is,
amikor viszont az áruház a vevő, a ‘kistermelő’ pedig az eladó. Persze az eladó itt is mondhatja, hogy ennyi az ár, és punktum, viszont ötletem sincs, hogy miként lehetne deresre húzni azt a vevőt, ez esetben az áruházat, amely nem hajlandó annyit adni érte.
Nos, ami a kormány bugyuta fejében most megfordult, az a kereskedelmi alku kiküszöbölése, vagyis
egy áruház a jövőben nem mondhatná a magyar beszállító ‘kistermelőnek’, hogy “nézd, megvenném tőled ezt a cuccot, csak hát a másik ‘kistermelő’ olcsóbban adja, de ha te hajlandó vagy lemenni az áraddal, akkor persze tőled veszem meg”.
Az ilyen és a hasonló mondatok lennének betiltva. Hahaha!
Nos, baloldali politikusként mondhatnám, nekem aztán tökmindegy, hogy a nagykapitalisták miként eszik meg a kiskapitalistákat, vagy ‘ad absurdum’ fordítva. Nekem, mint a dolgozók képviselőjének az a leginkább fontos, hogy az élelmiszer minél jobb és minél olcsóbb legyen, s ha a kapitalisták egymást gyilkolják az alacsonyabb árakért (értsd: árverseny), abból bajom nem lehet.
Nem állnék messze az igazságtól,
ugyanis már a nagyobbacska üzletek sem vásárolnak egyéni kistermelőktől, szóval olyanoktól akik a földet túrják. Azért nem, mert egyszerűen egyiküknek sem érné meg. Az egyéni kistermelő a legtöbbször nem is tud annyit szállítani, amennyit egy közepes bolt folyamatosan rendelne, ráadásul semmi érdeke nincs rohangálni a méregdrága benzinnel, hogy pár kiló valamit eladjon. (Meg ideje sem.) Ám a boltok sem szívesen vásárolnak hol ettől, hol attól a beszállítótól, főleg nem apróbb tételekben, már csak a megkívánt minőségi szintek tartása végett sem, arról nem is beszélve, hogy nem akarnak minden kisbeszállítót drága pénzen leellenőrizni, vajon az adott élelmiszer előállítása tényleg megfelel-e a magas (állami!) követelményeknek.
Reálisan nézve,
a nagy áruházláncok beszállítói jellemzően bizony ugyanolyan tőkés vállalkozások, mint ők, csak kisebbek. Márpedig ezek a kisvállalatok pontosan ugyanúgy tapossák lefelé a dolgozóik, alkalmazottaik bérét, mint az áruházak a termékek árait. S hogy végképp ne hülyítsük a végső vásárlókat, mondjuk ki, hogy ezek a kormány által ‘kistermelőknek’ nevezett cégek valójában felvásárló, feldolgozó és értékesítő vállalkozások, amelyek pont a földet túró földműveseket “pofozzák” ugyanúgy, mint őket a multik.
És ne titkoljuk, mára szinte az összes ilyen jellegű, beszállítónak nevezett kisvállalkozás a Fidesz politikusok holdudvarába tartozik, s azt is megkockáztatom, hogy a Fidesz országgyűlési padsoraiban tucatjával ülnek ezek az agrárbárók.
Arról van tehát szó, hogy a közhatalom erejével akarnak maguknak pozíciókat szerezni a multikkal szemben úgy, hogy a nekik dolgozókat a kutya sem védi!
Nekem, mint az ISZOMM (Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom) nevű párt egyik alapítójának elsősorban a dolgozók, ez esetben az agrárdolgozók számítanak. Nekik üzenem, hogy a legkülönbözőbb, a legszínesebb felállású szövetkezeteké a jövő. Szidhatjuk ugyan a hazai élelmiszer-áruházakat is a magyarnál gyakorta olcsóbb és szebb árukkal megtöltő spanyol, görög, olasz, német, holland, dán stb. – úgymond – külföldi beszállítókat, csak hát ezek az utolsó szálig mind szövetkezetek!
S Z Ö V E T K E Z E T E K !
Igen, azért tudnak minőséget garantálni, azért tudnak a nagy áruházakkal kőkeményen tárgyalni, mert ha nem is azonos, de megközelítő súlycsoportban vannak velük. A komolyabb szövetkezeteknek már vannak profi tárgyalóik, tudnak felelősséget vállalni az általuk szállított termékekért, és tisztességesen megfizetik a tagjaikat.
Ilyen egyszerű.
Szanyi Tibor
közgazdász, egykori agrárállamtitkár
Szerző
