Banánköztársaság
Szanyi Tibor: Svejk Magyarországa
Meglehetősen sok gondolkodó fejtett ki ahhoz hasonló véleményt, mint amit Széchenyi Istvánnak is tulajdonítanak (állítólag helytelenül), miszerint minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel. Néhányan még azt is hozzáteszik, hogy műveletlen és/vagy erkölcstelen nemzetet egyik ilyen tulajdonsága sem menti fel a hitványság vádja alól.
Ebből a szempontból tehát érdektelen, hogy Orbán Viktor kormánya hogyan és miként telepszik rá a magyar demokráciára,
végtére is a nemzet rendszeresen és titkosnak vélt szavazásokon van megkérdezve, s másfél évtizede azt a választ kapjuk, hogy ennek az országnak Orbán kell. Persze ha Orbán becsapja a népet, akkor lép életbe a műveletlenségi klauzula, hogy t.i. a nép miért hagyja magát becsapni? Megjegyzem a munkás osztályharc vérzivataros századaiban a szakszervezetek és a kommunista, szocialista pártok pont a nép műveltségének fejlesztésén fáradoztak, ami egyébként Széchenyi óta közismerten egy elég világos feltétele lett a felemelkedésnek.
Márpedig minden jel szerint magyar felemelkedés mostanság pont nincs. Ellenkezőleg, minden mérhető és mérhetetlen adat azt mutatja, hogy nemzetünk éppen a szellemi beszűkülés folyamatában van. Igaz, nem egyedül.
Talán érdemes rápillantani az USA-ra, de ezt mindenki tegye a maga érdeklődésére, én ezúttal magunkról, Magyarországról kívánok írni
Nem hagyom az írás végére, hanem rögtön belevágok. Igen, minden jel szerint hitvány nép lettünk, legalább is a többséget illetően. Meg is van az eredménye, ugyanis hazánk minden nemzetközi összehasonlításban tartósan romló mutatókat halmoz, s a nemzetek különböző közösségeiben egyaránt lesajnált társasággá váltunk.
Nem tévesszen meg bennünket az udvariasság, mert Kína és Oroszország nem is túl leplezetten tipikusan számukra hasznos hülyének néz minket, formális szövetségeseink pedig káros hülyének.
A közös nevezőhöz még csatlakozik országunk egy durván egyharmadnyi kisebbsége, akik konkrétan tiszta hülyének látják hazánkat, hogy a közvetlen szomszédainkat ne is említsük!
Nem egyszerű dolog egy ilyen csapdából kikecmeregni,
még akkor is ha történetesen egy Széchenyi-formátumú ember venné át a kormányrudat. Neki is meg kellene oldania a nép műveletlenségéből fakadó problémák sokaságát, aminek a kezdeti eredményei még gyorsítottan is legalább egy évtizedet vennének igénybe. A hatodik évtizedemet taposva sajnos tudomásul kell vegyem, hogy az én életemben objektíve nem lehet itt lényegesen jobb a helyzet.
Voltunk mi már király nélküli királyság, tenger nélkül is egy tengerésztiszt vezénylete alatt, aminek következtében (német-szovjet koprodukcióban) lemészároltattuk népünk igen nagy hányadát, majd némi lavírozás után jelenleg polgárság nélküli köztársaságot imitálunk, amiről azonban immár papírunk sincs.
Hogy ez mibe fog torkollani, azt nem tudom, de a magyar esztelenség újabb rekordokat dönt, tehát rövid távon nem jók a kilátások. Megjegyzem, a modern demokráciának nem az a lényege, hogy az eszközeinket kvázi demokratikusan működtessük, hanem hogy a társadalmaink testi-lelki jóllétre juthassanak!
Jelenleg az ország durván egynegyede megkergült, s egy morálisan döglött emberben kezdett el bízni, aki ráadásul néhány gyűlöletvezérelt apróságon túl nem is ígér semmit. Amit azonnalra ígért, abból se lett semmi, leszámítva a saját gyermekei anyjának nyilvános meghurcoltatását. Ezzel az erővel Ambrus Attilára rábízhatnánk az ország pénzügyeit, a belügyeket Tasnádi Péterre, a humán ügyeket Galambos Lajosra és így tovább. A szóban forgó egynegyednyi társadalmunk tehát egy aktuálisan is vérbő gazembertől várja a megtisztulást, aki ez év elején még munka nélkül szívta a nemzet vérét, de most se nagyon szeretné megmondani, vajon ki fizeti az iszonyatosan költséges közéleti műveleteit?
Ám ne gondoljuk, hogy mindössze egy kókler hazárdjátékát veszi be az ország negyede!
Ebben az akciójában készséges szolgaként ott áll a magát függetlennek hirdető/hazudó liberális sajtó és média java része, amely az összes lényegtelen részeltről cikkek és videók sokaságát tolja, amit aztán a kormányoldal megfejel egy irgalmatlan sok pénzbe kerülő kultuszkampánnyal. Ebben az a szörnyű, hogy a liberális média a maga céljaival szentesíti a legocsmányabb eszközöket, a kormány pedig morális szempontok helyett azon izzad, hogy az általa “baloldalnak” nevezett középutas, liberális, zöld, sőt, helyenként náci eszméket forgalmazó ellenzéki hordát hiteltelenítse.
A magamét tehát annyiban mondom,
hogy igen nagy böjtje lesz még ennek a történetnek, amelyben kifejezetten ostobának és felelőtlennek tartom a jól láthatóan középosztálybőrbe bújt kispolgárok utcabálozását, s ugyanezzel a lendülettel megígérem, hogy ezentúl politikai bűnözőnek fogom nevezni valamennyi közéleti megszólalót, aki a közösségi társadalmat célul kitűző valódi baloldal helyett a konformista és kapitalista formációkat baloldalazza.
Szerző
