Szanyi Tibor szubjektív emlékezése Horn Gyulára, aki ma lenne 88 éves

Sokaknak a miniszterelnök úr, vagy az elnök úr, esetleg ‘a Horn Gyula’, jóval kevesebbeknek a ‘pufajkás proli’.

Egy politikai rocksztár

88 éve született Budapesten, munkáscsaládba. Az életrajzát már rengetegen feldolgozták, ezért azt most nem ismétlem meg. Sokkal inkább arról írok, ami nekem sokat jelent, éspedig a miniszterelnöki kora után keletkezett barátságunkról, ami ebben az évezredben mélyült el.

Ritka az a penge ész, ami neki megadatott. Amivel élni tudott, elsősorban Magyarország javára. Egy alkalommal felsoroltam neki az általam ismert történetekből és személynevekből néhányat, amelyek közös jellemzője volt, hogy nem az ő kedvére valók voltak. Megkérdeztem, hogy miként tudta legyőzni az indulatait, miként tudott felülemelkedni a nehéz pillanatokon. Meglepett a válasza, amely így szólt:

“Tiborkám, a politikában nekem nincsenek érzelmeim. Csak érdekeim vannak. Éspedig Magyarország érdekei.”

Szinte hetente megjelenhettem nála, csak úgy. Beszélgetni. Pontosabban többnyire ő beszélt hozzám. Ha szerencsém volt kérdezhettem. Ha még nagyobb szerencsém volt, akkor a véleményemet is kifejthettem.

Horn:“Egyedül vagyunk, Tibor! Te meg én!… Meg a nézők…”

Így jutottunk el a 2006-os választások idejére, amikor felkértem, hogy a XIII. kerületi kampányzáró rendezvényemet tisztelje meg. Sokáig váratott a válasszal, majd pár nappal az esemény előtt megüzente, hogy jön. Nagyon nagy megtiszteltetés volt ez, mert akkor már igen erősen kerülte a hasonló rendezvényeket.

Persze, lóhalálában át kellett komponáljunk egy halom mindent, egyebek közt a választópolgárok értesítését. 17 órára volt meghirdetve az esemény. Gondoltam, az előkészületek végett már 4-re odamegyek, ám 3-kor felhívott a sofőrje, hogy elindultak. Aznap ez volt az első alkalom, amikor kivert a víz. Hamar a helyszínre rohantam, s pár perccel meg tudtam előzni az érkezését. Kávéval kínáltuk, majd kicsit bátortalanul megkérdeztem, hogy biztosan tudja-e az este forgatókönyvét, hogy tehát 5-re hívtuk a közönséget? Mire ő a szokásos mosolyával közölte velem, hogy persze, csak előbb elmegyünk sétálni a környéken.

Így lett. Természetesen kétméterenként leállított minket (pontosabban őt!) valaki egy-egy kisebb beszélgetésre. Igen, a durván másfél órás séta kitett vagy háromszáz métert. Visszatértünk a rendezvény helyszínére, s ott ő már 3/4 5-kor kiült a színpadra. Várta, nézte az emberek érkezését.

Aztán pörgött minden. Majd bekövetkezett politikai karrierem legjelentősebb pillanata. Amikor elhangzott a híres mondata: “Egyedül vagyunk, Tibor! Te meg én!… Meg a nézők…” A folytatástól aztán végképp köpni-nyelni nem tudtam. Vissza is kérdeztem, vajon hogy is kell ezt érteni? Elmagyarázta. Nekem sok év kellett, hogy ezt az epizódot teljességében megértsem.

A népen kívül senkivel és semmivel….

És akkor íme, itt a dolgok jelentése, 16 év múltán, 2020. Magyarországán:

A baloldalnak nincs és nem is lehet szövetségese, kivéve az embereket. A négy és fél millió munkavállalót, a két és fél millió volt munkavállalót és a két és fél millió leendő munkavállalót. Egyszóval, a népen kívül senkivel és semmivel nem kell törődjünk! Ez a baloldal hivatása.

Ez az útravaló vezetett ahhoz, hogy ebben az évben 24 bátor társammal együtt megalapítsam az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom nevű politikai pártot, amely a mára sajnos kiürült politikai baloldalt fogja betölteni, hogy ismét kormányra jusson a szabadság, az igazságosság és a szolidaritás.

Szanyi Tibor: szabadrablás