Sokaknak a miniszterelnök úr, vagy az elnök úr, esetleg ‘a Horn Gyula’, jóval kevesebbeknek a ‘pufajkás proli’.

Egy politikai rocksztár

88 éve született Budapesten, munkáscsaládba. Az életrajzát már rengetegen feldolgozták, ezért azt most nem ismétlem meg. Sokkal inkább arról írok, ami nekem sokat jelent, éspedig a miniszterelnöki kora után keletkezett barátságunkról, ami ebben az évezredben mélyült el.

- Hirdetés -

Ritka az a penge ész, ami neki megadatott. Amivel élni tudott, elsősorban Magyarország javára. Egy alkalommal felsoroltam neki az általam ismert történetekből és személynevekből néhányat, amelyek közös jellemzője volt, hogy nem az ő kedvére valók voltak. Megkérdeztem, hogy miként tudta legyőzni az indulatait, miként tudott felülemelkedni a nehéz pillanatokon. Meglepett a válasza, amely így szólt:

“Tiborkám, a politikában nekem nincsenek érzelmeim. Csak érdekeim vannak. Éspedig Magyarország érdekei.”

Szinte hetente megjelenhettem nála, csak úgy. Beszélgetni. Pontosabban többnyire ő beszélt hozzám. Ha szerencsém volt kérdezhettem. Ha még nagyobb szerencsém volt, akkor a véleményemet is kifejthettem.

Horn:“Egyedül vagyunk, Tibor! Te meg én!… Meg a nézők…”

Így jutottunk el a 2006-os választások idejére, amikor felkértem, hogy a XIII. kerületi kampányzáró rendezvényemet tisztelje meg. Sokáig váratott a válasszal, majd pár nappal az esemény előtt megüzente, hogy jön. Nagyon nagy megtiszteltetés volt ez, mert akkor már igen erősen kerülte a hasonló rendezvényeket.

Persze, lóhalálában át kellett komponáljunk egy halom mindent, egyebek közt a választópolgárok értesítését. 17 órára volt meghirdetve az esemény. Gondoltam, az előkészületek végett már 4-re odamegyek, ám 3-kor felhívott a sofőrje, hogy elindultak. Aznap ez volt az első alkalom, amikor kivert a víz. Hamar a helyszínre rohantam, s pár perccel meg tudtam előzni az érkezését. Kávéval kínáltuk, majd kicsit bátortalanul megkérdeztem, hogy biztosan tudja-e az este forgatókönyvét, hogy tehát 5-re hívtuk a közönséget? Mire ő a szokásos mosolyával közölte velem, hogy persze, csak előbb elmegyünk sétálni a környéken.

Így lett. Természetesen kétméterenként leállított minket (pontosabban őt!) valaki egy-egy kisebb beszélgetésre. Igen, a durván másfél órás séta kitett vagy háromszáz métert. Visszatértünk a rendezvény helyszínére, s ott ő már 3/4 5-kor kiült a színpadra. Várta, nézte az emberek érkezését.

Aztán pörgött minden. Majd bekövetkezett politikai karrierem legjelentősebb pillanata. Amikor elhangzott a híres mondata: “Egyedül vagyunk, Tibor! Te meg én!… Meg a nézők…” A folytatástól aztán végképp köpni-nyelni nem tudtam. Vissza is kérdeztem, vajon hogy is kell ezt érteni? Elmagyarázta. Nekem sok év kellett, hogy ezt az epizódot teljességében megértsem.

A népen kívül senkivel és semmivel….

És akkor íme, itt a dolgok jelentése, 16 év múltán, 2020. Magyarországán:

A baloldalnak nincs és nem is lehet szövetségese, kivéve az embereket. A négy és fél millió munkavállalót, a két és fél millió volt munkavállalót és a két és fél millió leendő munkavállalót. Egyszóval, a népen kívül senkivel és semmivel nem kell törődjünk! Ez a baloldal hivatása.

Ez az útravaló vezetett ahhoz, hogy ebben az évben 24 bátor társammal együtt megalapítsam az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom nevű politikai pártot, amely a mára sajnos kiürült politikai baloldalt fogja betölteni, hogy ismét kormányra jusson a szabadság, az igazságosság és a szolidaritás.

trianon

1 hozzászólás

  1. Rendszeresen olvasom az oldalukat annak ellenére vagy éppen azért, mert sosem voltam bal oldali és nem valószínű, hogy életem hátralévő részében már az leszek.Most még is Horn Gyula mellett emelek szót. A “Szanyi megemlékezésnél” sokkal többet érdemelne!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét