Kerítésen innen
Szegedi egyetemi polgárok tiltakoznak Zakar Péter nyilatkozata miatt
Egyetemi oktatók és diákok is felháborodottan kommentelnek, posztolnak a Facebookon a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettesének tegnapi, a Délmagyarországban megjelent nyilatkozata miatt.
Egyetemi oktatók és diákok is felháborodottan kommentelnek, posztolnak a Facebookon a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettesének tegnapi, a Délmagyarországban megjelent nyilatkozata miatt.
Mihálik Edvin, a Momentum szegedi alapszervezetének elnöke tegnap este néhány percre Luther Mártonná vált, a rektori hivatal pedig Wittenberg vártemplomává.
Mihálikot elmondása szerint egyetemi hallgatók keresték meg
a lenti Facebook-postban is látható plakáttal, ő pedig úgy gondolta, a, kitűzi a rektorhivatal ajtajára. Kora reggel még ott volt a plakát.
https://www.facebook.com/mihalikedvin.momentum/photos/a.150057755614559/316834852270181/?type=3
„Elkeserítő, ha egy egyetem rektorhelyettese nem a tanszabadság és a sokszínűség talaján áll, hanem a kormánypropaganda szajkózásán. Zakar Péter kérjen bocsánatot a magyar pedagógusoktól és felszólítjuk, hogy ne tagadja ki a nemzetből azokat, akik mást gondolnak mint ő. Nemzeti hagyományainkhoz méltón fogadja el a másképp gondolkozók véleményét. A 21. század felsőoktatása nem arról szól, hogy jól szolgáljuk a kormányt, hanem arról szól, hogy megfelelő körülményeket teremtünk az oktatás és a kutatás számára. Addig amíg, nincs kréta a termekben, nincs festék a falon, nemhogy projektorra de még WC papírra se futja, addig ne csodálkozzon a rektorhelyettes úr, ha nevetség tárgyának tekintik az egyetem hallgatói. A mai napon fiatal egyetemisták kerestek meg a következő szöveggel, mi kinyomtattuk és én kihelyeztem az egyetem ajtajára.”
De nemcsak diákok háborodtak föl.
Gingl Zoltán, Műszaki Informatika Tanszék tanszékvezető egyetemi tanár, az SZTE Központi szolgáltató egységek igazgatója Facebook-oldalán az alábbiak olvashatók:
„Egyetemi polgárként, egyetemi tanárként, vezetőként is elhatárolódom ettől a zavaros és káros nyilatkozattól.Az SZTE egyetemes értékeket képvisel nemzetközi szinten is elismerten, az ország és a nemzet javát szolgálja. A doktori eskü is erről szól, amit most pénteken tesznek. Megdöbbentő, hogy ezt épp egy rektorhelyettes kérdőjelezi meg. A nemzeti szót leginkább azok üresítik ki, akik a legtöbbször hivatkoznak rá. A magát nemzetinek nevező kormány hatalomra kerülése után milliárdokkal csökkentette az egyetemek éves állami finanszírozását (legjelentősebben talán épp az SZTE-ét) és most három hónapig megvonja az MTA dologi támogatását, hosszú távon tízmilliárdokat akar elvenni tőle. A demonstrációkon egyre több egyetemi polgár van jelen a főépületük előtti téren, a tér pedig nem az intézményé. A demonstrálók, köztük több kollégám, épp az intézmény, az oktatás, a kutatás, az ország és a nemzet érdekeiért állnak ki. Ott a helyük a főépület előtt.”
Szintén a facebookon tiltakozott Barát Erzsébet a Szegedi Tudományegyetem docense:
„Mint a Szegedi Tudományegyetem docense, a JATE egykori diákja, kikérem magamnak, hogy Zakar Péter Rektorhelyettes merészelte venni magának a bátorságot és belerángatta a helyhatósági választásokba tegnapi minősíthetetlen magyarsággal megfogalmazott, többszörösen kirekesztő nyilatkozatával az Egyetemet; semmibe véve ezzel az Alaptörvény X. Cikkét, az egyetemi kutatás és oktatás szabadságát. Mindezt a felvételi időszak kellős közepén. Kikérem magamnak, hogy a teológia doktora a nevemben/nevünkben kufárkodik az Egyetemmel, mintha csak saját hitbizománya lenne! Egyetemi polgárok és nem politikai pártok komisszárjai vagyunk. De kérdezem azt is: Hol marad a Rektor nyilatkozata, melyben megkövet bennünket, az Egyetem polgárait (oktatókat és diákokat) az Egyetemet létében fenyegető egyéni akció miatt, melyben rendkívüli Szenátusi ülést hív össze, melyben él a ráruházott hatalommal és felelős vezetőként jár el, aki komolyan veszi saját intézménye etikai kódexét?”
(Szeged.hu)
Szerző
Friss
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
- Váratlan gyomros a Magyar Energiaital Szövetségnek