Connect with us

Állati

A fiatalok a legsúlyosabb gondja a létbizonytalanság és a kiszámíthatatlan jövő

Megosztás

Anyagi biztonságot és megfelelő oktatást ígért az LMP miniszterelnök-jelöltje pártja csütörtöki „jövőértékelő” rendezvényén Budapesten, és a legaktuálisabb feladatnak a kivándorlás megállítását nevezte. Szél Bernadett szerint a jelenlegi kormány feléli a jövőt.

A kabinet már hitelből is lop

A kabinet elpazarolta az uniós forrásokat, és elkezdtek már hitelből is lopni – fogalmazott. Hozzátette: a kormány nem foglalkozik a fiatalokkal, letett róluk. Szél Bernadett bírálta a kormányfőt azért is, mert a március 15-ei ünnepi beszédében akkor hívta „harcba” a fiatalokat, amikor azok tömegesen menekülnek külföldre.

Kutatások bizonyítják, hogy igen nagy a baj, a fiatalok számára a legsúlyosabb gond a létbizonytalanság, a második a kiszámíthatatlan jövő. Az LMP azt szeretné, ha a fiatalok nem félnének – szögezte le.

Közölte: pártja konzultált a külföldön élőkkel. Kiderült, hogy többségük egzisztenciális okokból hagyta el az országot, de a fojtogató légkör miatt is sokan mentek el.

Az egyik legaktuálisabb feladatnak nevezte a kivándorlás megállítását, a külföldön élő fiatalok hazahozatalát. Ehhez szerinte anyagi biztonságot és megfelelő oktatást kell biztosítani.

Fontos, hogy minden fiatal végzettséghez jusson

Szél Bernadett kijelentette: a pártja által ígért háromkulcsos adórendszer tízből kilenc dolgozónak kedvezne.

A továbbtanuló fiatalok után 24 éves korig biztosítanák a családi adókedvezményt és a családi pótlékot. A PhD-fokozat megszerzését is ingyenessé tennék. A társelnök minőségi oktatást ígért, amely nem lexikális tudást ad, hanem kompetenciákat fejleszt, kreatív problémamegoldásra tanít, a gyermekek csökkenő terhei mellett.

Szél Bernadett az oktatás fontos feladatának nevezte az esélyek kiegyenlítését, ezért hangsúlyosan szólt a korai fejlesztés szükségességéről, de pártja alapállásának nevezte azt is, hogy minden fiatal végzettséghez jusson.

A politikus minőségi szakképzést sürgetett, és bírálta a tankötelezettség leszállítását. Az ehhez szükséges forrásokat az LMP antikorrupciós programja segítségével teremtenék meg – tette hozzá.

A fiatalokat a Vállalkozz itthon! programjukkal is segítenék, amelynek része például a pénzügyi tanácsadás vagy inkubátorházak létesítése.

Fideszes álhírek

Orvosolnák a lakhatási válságot, lakásügynökséget ugyanakkor a kormányoldal állításával ellentétben, a fiatalok számára indítanának, nem migránsoknak – szögezte le.

Támogatást adnának a kaucióhoz, az otthonteremtési kedvezményt pedig használt lakás vásárlásához vagy felújításához nagyobb mértékben nyújtanák – sorolta.

Álhírnek nevezte a Fidesz azon vádját is, hogy eltörölnék a családi adókedvezményt. Leszögezte: azt még meg is dupláznák az egygyermekesek esetében.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a legsúlyosabb korrupciós eseteknek azokat nevezte, amelyek az oktatásban valósulnak meg, azok ugyanis a jövőt lopják el.

Ösztöndíjprogramokat szorgalmazott, és sérelmezte, hogy ellopták a roma programok forrásait, holott ott is ösztöndíjak segíthették volna a fiatalokat.

Olyan kormány kell, amely idehozza Európát, nem a fiatalok mennek el érte

Balázs Péter volt uniós biztos azt kifogásolta, hogy míg máshol 10-20 éves terveket készítenek a felelős politikusok, Magyarországon a jövővel kevésbé foglalkoznak.

Sorsközösségbe zár minket a jövő, az, hogy mit teszünk érte: feléljük-e a jövőt, kimerítjük-e az erőforrásokat – fogalmazott. A legnagyobb értéknek a humán erőforrást nevezte, és súlyos problémaként értékelte az elvándorlást.

Olyan kormány kell, amely idehozza Európát, nem a fiatalok mennek el érte – jelentette ki Balázs Péter.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük