Connect with us

Kerítésen innen

Szél Bernadett: A kormány nem segít, de rombol, mert hergel

szel
Megosztás

Szél Bernadett és Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő nem elégedett meg a közvetített információkkal és ellátogatott Gyöngyöspatára, hogy az ott élőkkel beszélhessen.

Gyönyörű iskola, se tanár, se gyerek

„A gyönyörűen felújított iskolából éppen csak gyerekek és tanárok hiányoznak — ezt maga az igazgató mondta nekünk. írja közösségi oldalán a képviselőnő.  Mint megtudtuk, ma már csak 77 gyerek jár az iskolába, akiket 9 tanár tanít. Legalább ennyi gyereket hordanak a szülők a közeli szücsi vagy a gyöngyösi iskolákba. Bár a kormány azt állítja nagy büszkén, hogy megszüntette a szegregációt — ami, mint elmondták, olyan szintű volt, hogy a roma gyerekek például csak külön mosdót használhattak —, annyi történt, hogy az intézményesített elkülönítést spontán szegregáció váltotta fel: ma már nincsenek külön osztályok, de a tanulók 93 százaléka roma származású. Senkinek sem jó ez a helyzet: sem a romáknak, sem a város mintegy 80 százalékát kitevő többségieknek, az állam mégsem segít”

Az állami oktatás romjain

A továbbiakban arról ír Szél Bernadett, hogy micsoda felelőtlen kormányzat az amelyik egy ilyen helyzetben nem keresi a megoldást.

„Az állami közoktatás gyakorlatilag totális csődben, egy önkéntesekből álló csapat működtet egy tanodát helyben, az állami oktatás romjain. Nincs semmilyen kormányzati program hátrányos helyzetű térségekben oktatók többlettámogatására, tanítók toborzására és felkészítésére: az itt tanítók semmilyen plusztámogatásban vagy képzésben nem részesülnek. Nincs semmilyen kormányzati törekvés a közös oktatás előmozdítására, de még egy Biztos Kezdet gyerekház sem jött létre Gyöngyöspatán, ami a szülők bevonásával zajló korai fejlesztés kiváló eszköze lehetne.

A gyöngyöspatai látogatás csak megerősített abban, hogy miközben minőségi oktatás és tanulás nélkül nincs felemelkedés és boldogulás, a kormány éppen ezt az esélyt veszi el az itt élő gyermekektől. A kormány nem segít, de rombol, mert hergel, miközben az idő megy és egész generációkat fogunk elveszíteni ezután is, a társadalmi szakadék pedig végleg áthidalhatatlanná válik. Lépni kell!”

Fejetődik be a bejegyzés.

Majdnem rendeződtek a dolgok!

Szabó Szabolcs saját oldalán többek között az alábbiakat teszi hozzá képviselőtársa gondolataihoz:

„Csak megerősíteni tudom, amit a látogatásunk kapcsán Bernadett leírt. Számomra az volt az igazán megdöbbentő, hogy az iskolában végre jó irányba indultak el a dolgok pár hónapja, és ez talán a város lakosságának összekovácsolásában is segíthetett volna, de a kormányzati ámokfutás miatt ma megint csak nő a feszültség a cigány és a nem cigány lakosok között. Az iskola pedig így nem tud új kollégákat alkalmazni, marad a mostani kilenc (!) pedagógus. Pedig még szolgálati lakást is tudnának biztosítani.”

gyöngyöspata

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük