Kerítésen innen
Szerencs polgármestere: „ha együttműködünk, akkor van megértés és van elfogadása a kérésünknek” – és együttműködött!
Kéz kezet mos. Egyszer majd -például egy időközi választáskor- kérnek valamit, de no para, ő is kérhet, aztán vagy megteszik, vagy nem. Esetünkben a közpénz útját úgy terelgeti, aki teheti, hogy odamenjen, ahonnan az a bizonyos szívesség jött.
Minek ide választást csalni, ha megy „okosba”?
Nyiri Tiborral, Szerencs polgármesterével október 24-én készített interjút Kuti-Kurucz Hajnalka, a helyi televízió felelős szerkesztője. A beszélgetés 23. percében kényes témát hozott fel a riporter:
”Szeretnék az emberek hangja lenni, és szeretném ezt a kérdést feltenni, bármennyire is nehéz.”
A kínos kérdés pedig az volt,
hogy az októberi időközi választáson Szerencs független polgármestere miért a fideszes jelöltet, Koncz Zsófiát támogatta. A polgármester válaszát azzal kezdte, hogy ő egyfelől alapvetően jobboldali ember, de a fő ok ennél sokkal prózaibb:
”Én tudtam, hogy nagyon sok embernek nem fog tetszeni, hogy ajánlom Zsófit, de ’22-ig ez a hatalom fog fennállni, akivel egy polgármester, ha nem tud együttműködni, akkor duzzoghat a sarokban, és akkor nem haladnak az ügyek, mert egyszerűen másként nem működik ez a rendszer.”
Ne feledjük: 2020 Magyarországán játszódik a történet
„Éltem a Kádár-rendszerben, akkor is úgy működött az urambátyám kijárás. Akinek jó kapcsolatai voltak Bodnár elvtárssal és fölfelé, annak volt út, annak jutott ez is, meg az is.”
-mondta a kamerába a közszolga, egy polgármester, akinek fel sem vetődött a fejében, hogy mit tett.
„Így lett az, hogy a 42 település polgármestere közül, ha jól tudom 38 támogatta ugyanilyen formában, mint én, mert ez a világ így működik.”
A Fidesz egy éve a polgármesteri választáson nem Nyiri Tibor indította Szerencsen
Az okát nem fedte fel a városvezető. Függetlenként indult el, és csapatával nagyon megverte a Fideszt. Most viszont az időközi választáson, amikor a körzet országgyűlési képviselőjéről szavaztak, a szerencsieket a fideszes Koncz Zsófia támogatására buzdította, aki le is győzte az összellenzéki jelöltet.
Emlékeznek,
ez az a választás, amiről minden fidesz-megszólaló közölte, hogy fergeteges volt a győzelem és ebből is látszik, hogy a nép őket akarja.
(A szavazatok 99 százalékának feldolgozottsága alapján Koncz Zsófia nyerte a Borsod megyei 6. számú választókerületben az időközi országgyűlési választást, a szavazatok 50,87 százalékát gyűjtve be. Az ellenzék közös jelöltje, Bíró László a szavazatok 45,9 százalékát szerezte meg.)
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Kovács+Béla
2020.10.25 14:14 at 14:14
Fergeteges győzelem ? 4/5 – ödös siker ! Vagy mégsem ?
Szabó+Éva
2020.10.25 17:23 at 17:23
Rohadt mocskos tolvaj banda!! Tényleg ezeknek annyi bőr van a pofáján, hogy szinte hihetetlen! Méltósággal, tisztességgel, becsületesen még veszíteni sem tudnak, csak csalással nyerni, hányinger!