Connect with us

Kerítésen innen

Már megint egy szexuális-zaklatási ügy, most az Operaházban?

szexuális-zaklatás
Megosztás

Egymást érik a szexuális-zaklatási ügyek a legkülönbözőbb fővárosi színházakban. Most éppen az Állami Operaházban történtek vagy nem történtek borzolják a kedélyeket.

Ki mondta?

„A p*nátokon kell lecsúsznotok majd az asztalról, de ez nem lehet gond nektek, úgyis mind büdös kurvák vagytok.”

A vizsgálódás nem vizslatás

Belső vizsgálatot folytattak le a Magyar Állami Operaházban az intézmény vezető beosztású férfi dolgozójával szemben, akinek szexuális tartalmú zaklatásait a dalszínház több női munkatársa szóvá tette – értesült a narancs.hu.

„Információink szerint az Operaház énekkarának két női tagja számolt be arról, hogy a vezető beosztású férfi több alkalommal egyértelművé tette szexuális közeledési szándékait. Obszcén szavakkal, ellentmondást nem tűrve tárta eléjük akaratát négyszemközti beszélgetések során. Úgy tudjuk, fizikai abúzusra nem került sor, a munkavállalóként kiszolgáltatott helyzetben lévő női kartagokra azonban az ismétlődő, erőteljes verbális agresszió is rendkívül megterhelően hatott, sokkolta őket, és a feszültség azóta sem oldódott bennük.”

Ókovács Szilveszter főigazgató március végén elrendelte a belső vizsgálatot: ennek tényét az Operaház is megerősítette a portál megkeresésére.

Az opera a szexuális-zaklatás vádjáról :

1. „2020 márciusának elején két szakszervezeti vezető beszélt egy énekkari művészről, aki másvalakik állítólagos zaklatásáról tud az énekkarban.”

2. „Az illető művésznőt meghallgattuk, aki »az élete árán sem« volt hajlandó felfedni, kik az állítólagos sértettek.”

3. „Adtunk időt az állítólagos sértettek jelentkezésére, közben meghallgattuk az érintetett is (átírás szerz.) is, aki tagadta a vádat”.

4. „Mivel sértettek semmilyen módon nem álltak elő, az eljárást megszüntettük.”

Hogy valami mégis történhetett, arra utal a vizsgálat hivatalos végkövetkeztetése: vezető munkatársuk kommunikációja rossz, azon érdemes változtatni.

Úgy tudjuk, a két női munkatársnak a velük szemben a férfi által elkövetett számos szexuális tartalmú verbális akciója után februárban fogyott el a türelme az egyik próbán elhangzott szavai miatt. Az illető ekkor a következő magyarázatot fűzte az elvárt alakításhoz a Parsifalban viráglányokat játszó női kartagok számára:

„A p*nátokon kell lecsúsznotok majd az asztalról, de ez nem lehet gond nektek, úgyis mind büdös kurvák vagytok.”

Ezt követően az egyik szakszervezeti képviselőt több kartag kereste meg, akik a próbán elhangzott szavain túl azt is bepanaszolták, hogy a vezető beosztású férfi az ősszel tartott négyszemközti beszélgetéseken szexuális ajánlatot tett számukra. Azt is állították, a szexuális ajánlatot elutasítókat burkoltan megfenyegette állásuk elvesztésével.

Csak lassan, komótosan?

A Narancs.hu információ szerint az Operaház vezetősége nem kapkodta el a vizsgálat indítását a hatszemközti bejelentést követően, hetek teltek el, mindeközben a vádak az érintett fülébe is eljutottak. Mentendő a helyzetét, támogató akcióval igyekezett megerősíteni pozícióját, kérdőíves felmérést indított, kollégáit kérdezte arról, mennyire elégedettek vezetői kompetenciáival. Videóüzenetében a felmérés okaként bizonyos háttéreseményeket jelölt meg:

„Bizonyos, tudomásomra hozott háttéresemények kapcsán némileg megrendült a hitem abban, hogy rendkívül összetett (…) munkaköröm minden emberi és szakmai szegmensében az összes kollégám megelégedésére végzem feladatomat.”

Az Ókovács Szilveszter által elrendelt belső vizsgálat előtt, március 23-án indított kampányát végül az Operaház HR osztálya állította le, miután a hivatalos bejelentés megérkezett a zaklatásokról, és a panaszok kivizsgálását megkezdték.

A belső vizsgálat másfél hónapon át tartott, végül az érintettek meghallgatásából arra következtésre jutott, hogy azért szükséges változtatni a bepanaszolt vezető kommunikációján, mert „a problémák ebből is származhattak”, ezért az Operaház vezetősége a változtatásra külön felhívta figyelmét.

Mint az Operaháztól megtudtuk, a vizsgálatról nem tájékoztatták a fenntartót, azt szükségtelennek tartották:

„Mivel az üggyel kapcsolatos vád nem bizonyosodott be, semmilyen bizonyíték nem került elő, ezért a fenntartót nem volt szükséges tájékoztatni”.

A rendőrségre szintén nem tett bejelentést a Dalszínház vezetősége. Úgy tudjuk, a zaklatást elszenvedő két nő pszichológiai vizsgálaton is átesett, a szakember rendőrségi feljelentést javasolt a hitelesnek értékelt visszaemlékezéseik kapcsán.

Anekdota vagy esetleg mégis több annál

Az énekkar női tagjainak szóló obszcén intstrukcióról az Operaház azt állítja, az csupán egy anekdota volt, amelyet vezető beosztású dolgozójuk „a női kar több tagjának unszolására adott elő” a próbán. Nem saját szerzeménye, az egyik fővárosi színház 2008-as Carmen-produkciójának próbáján hangzott el a rendezőtől, amikor a gyárból kijövő munkáslányok jelenetét instruálta ­- közölte kérdésünkre a Dalszínház. Az Operaház azzal is védte vezető beosztású alkalmazottját, hogy az anekdota elbeszéléshez hozzátette: elhangzásakor az elbeszélő felesége is jelen volt. A próbán történtekkel kapcsolatban az Operaház egyik dolgozója viszont azt állítja, sem az anekdotáról, sem annak unszolásra való előadásáról szóló történet nem valós, az elmúlt évtizedek során ilyen trágár, a nőiséget, emberséget sértő, becsmérlő kijelentés még nem hangzott el a kar próbáján. Fejeződik be a a portál cikke.

Ez is szexuális-zaklatás?

szexuális-zaklatás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük