Kerítésen innen
„Szia uramék” játszadoznak, mi fizetünk? – Ezt a kört Mészáros nyerte, ö volt a soros…..
Valószínűsíthető látlelet: adott egy állami kiírású tender, amire „szia uramék” a „tuti, ami tuti”, meg az átláthatóság és „üvegzseb-cucc” jegyében több céggel jelentkeznek egymásnak aláígérve. Amikor az „olcsó János” papíjai hiányt mutatnak, azt nem pótolják időben, így automatikusan előre lép a busásabb áron ajánlkozó, aki -más lehetőség híján- elnyeri a közmilliárdokat.
A soros ezúttal egy Mészáros-érdekeltség
Minden jel szerint e faék egyszerűségű képletet használva az a Mercarius Flottakezelő Kft. „tette meg ezt a szívességet” Mészáros érdekeltségének, amely hol külön, hogy együtt nyeri az állami tendereket a Mészáros M1 Kft.-vel – írta az Átlátszó. Az történt ugyanis, hogy gépjárművek bérlésére, pontosan 30 db új gépjármű tartós bérletére 17 kategóriában, 48 hónapra írt ki közbeszerzési eljárást az állami tulajdonú HungaroControl Zrt. júniusban.
(A HungaroControl, Magyarország egyik legsikeresebb állami tulajdonú vállalata, légiforgalmi szolgáltatásokat nyújt a magyar légtérben és (a NATO felkérése alapján, a Koszovó feletti magas légtérben is), a légiforgalmi szakszemélyzet képzését végzi és léginavigációs kutatás-fejlesztéssel is foglalkozik.)
A tender eredményét nemrég töltötték fel a közbeszerzési értesítőbe. Ebből kiderült, hogy a Mészáros M1 Autókereskedő Kft. lett befutó, miután a másik jelentkezőt, a Mercarius Flottakezelő Kft.-t kizárták, mert a cég nem küldte meg a kért hiánypótlást. Ha megteszi, nagy valószínűséggel ő kapja meg a félmilliárd forint értékű megbízást, mert jóval olcsóbb árajánlatot adott, mint a Mészáros-cég.
Egyszer fent, másszor fent…
Az októberben nyilvánosságra hozott eredménytájékoztatóban tüntették fel, hogy
a Mercarius 510 millió forintos ajánlatot adott, a Mészáros M1 pedig 637 millió forintosat.
Vagyis, ha a Mercarius beadja a kért hiánypótlást, nagy valószínűséggel ő lett volna a befutó, hiszen az ajánlata 127 millió forinttal olcsóbb volt. Megkérdeztük a Mercarius Flottakezelő Kft.-t, hogy miért „engedték el” a félmillárdos megbízást.
Júniusig összesen 41 olyan közbeszerzési eljárást talált a portál újságírója az EKR-ben, amelyen a Mercarius és a Mészáros M1 csoport valamelyik tagja is indult. Ebből 13-at Mészáros-cég nyert, 18-at a Mercarius, kettőt közösen, egy esetben mind a ketten nyertek (külön részeket), hármat más cégek vittek el, négy pedig eredménytelen lett. A Mercarius és a Mészáros M1 összesen 4 esetben indult együtt.
A két cég felváltva összesen nettó 37,8 milliárd forint megbízást nyert.
További részleteket ide kattintva olvashat!
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
Friss
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is
- Friss, ropogós a hír: kitolják a hitelek kamatstopját, ami rengeteg magyar adóst érint
- Egészség-horoszkóp: csillagjegyek, akik szervezete különösen igényli a zöldséget és gyümölcsöt
- Hatvannégy Vármegye állítja, hogy megszerezte és le is foglalta a Pride titkos útvonalát
- Undorító plakátok és “közmédiából” ömlő uszítás világában
- Döntött a törvényszék: Budapest Főváros Önkormányzata jogosult az azonnali jogvédelemre
- Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom!
- Szathmáry Eörs: „Ludas Matyi már nincs, de van helyette Magyar Nemzet”