Connect with us

Bulvár

Szijjártó stábjával félmaratonozott – dokumentálva az utókornak a 290. hely

Megosztás

Szijjártó Péterrel eddig sem az volt a baja, akinek volt, (van, lesz) hogy nem tud elég kitartóan futni, tud! Ép testben, ugye…. az a bizonyos lélek!

De minek ehhez fotós stáb?

Vasárnap rendezték a 34. Wizz Air Budapest Félmaraton futást a fővárosban, aminek kapcsán érdekes képsorozatot adott közre a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-n keresztül, méghozzá szabad felhasználásra. Szijjártó Péter megmondói – vagy Ő maga – úgy döntöttek, jót tenne az imázsának, ha a nép között csinálna valamit, mondjuk fut.

Nosza, több sem kellett, kirendeltek pár fotóst, berendelték vasárnap a kommunikátorokat, hogy terjesszék a loholó miniszterről készült produktumot.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) a 34. Wizz Air Budapest Félmaratonon 2019. szeptember 8-án. A miniszter tavalyi idejét egy perccel javítva 1:30:39-es idővel a 290. helyen ért célba.

-írták az itinerben.

Érthető, hogy valamivel neki is villognia kellett a szaporaságban eléggé lemaradt külügyérnek, hiszen pártjában a két gyerekével nem számít igaz mélymagyarnak.

Szijjártó 1, azaz egy perccel gyorsabb idén, mint 2018-ban volt

Íme:

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. parepcsi

    2019.09.08 20:26 at 20:26

    Aha! A külügyminiszter imázsát az javítja, hogy kitartóan fut, a maratonistáét meg az, hogy jó külügyminiszter. Vagy nem?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük