Szijjártó után Kövér is Ománban turnézik – Konklúzió: minden nagyon szép, jó és mindenki elégedett…..

Az Országgyűlés Sajtóirodája az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében tudatta, hogy az Országgyűlés elnöke Hálid bin Hilál el-Máváli, az ománi Súra Tanács elnökének meghívására hivatalos látogatáson vesz részt az arab államban, ahová Kövér László személyében először látogatott magyar házelnök Ománba – írja az MTI.

Szijjártó már lefutotta ezeket a köröket….

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter februárban járt Ománban, hogy közös sajtótájékoztatón vegyen részt a tárcavezető ománi kollégájával, Szajjid Badr bin Hamad bin Hamúd Albuszaidivel. Az Arab-öböl országai nagy lehetőségeket tartogatnak a technológiaorientált magyar vállalatok számára – mondta Szijjártó Péter szerdán Ománban. Hozzátette, hogy a kormány minden eszközzel támogatni fogja az arab térségbeli beruházásokat. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság sikeresen ellenállt az elmúlt két év válságának, így a magyar cégek a nemzetközi piacokon is képesek lesznek bizonyítani, amire Omán jó célpont. A partnerség gerincét akkor a Mol Nyrt. és a helyi olajtársaság stratégiai együttműködése adta. Azonban egyes magyar vállalatok a kormány támogatásával készek részt venni például a megújulóenergia-szektor közös kiépítésében is.

Maszkat, 2022. november 14. Az Országgyûlés Sajtóirodája által közreadott képen Fahad bin Mahmúd Ál Szaíd, az uralkodó képviselõje, a Miniszterek Tanácsa miniszterelnök-helyettese (j) fogadja Kövér Lászlót, az Országgyûlés elnökét Maszkatban 2022. november 13-án. MTI/Országgyûlés Sajtóirodája

Kövér esetében sincs konkrétum….

A Súra Tanács elnökével folytatott megbeszélésen Kövér László szólt arról, hogy a magyar külpolitika nagy hangsúlyt fektet az Öböl-térséggel és azon belül az Ománi Szultánsággal folytatott politikai, kereskedelmi, befektetői és ipari kapcsolatok fejlesztésére, és a mostani látogatás előmozdítja a parlamentek közötti kapcsolatokat. A megbeszélésen szó volt a koronavírus-járványról és annak utóhatásáról, valamint az ukrán–orosz háborúról is.

Sajnálatos módon Európában mi vagyunk az egyetlenek, akik a béke szót kiejtjük a szánkon, márpedig ha mielőbb nem lesz tűzszünet és béke, akkor annak nagyon súlyos következményei lesznek mindannyiunk számára

– idézte a közlemény Kövér Lászlót. A Súra Tanács elnöke kijelentette, hogy Magyarország és Omán kapcsolatai nagyon jók, a felek egyetértenek számos nemzetközi kérdés megítélésében. Hozzátette: 2010 után magasabb fokozatba kapcsolt a két ország együttműködése, amelynek alapja a jövőben a gazdasági kapcsolatok erősítése kell hogy legyen. Horváth László, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országgyűlés magyar–ománi baráti csoportjának elnöke magyarországi látogatásra hívta meg ománi kollégáit.

Vagyis most sem történt semmi konkrétum azon kívül, hogy újabb helyen “Brüsszelezhetett” a magyar parlament házelnöke. Kíváncsian várjuk, Novák Katalin mikor teszi tiszteletét Omán kies fővárosában!

Friss híreink!