Connect with us

Kerítésen innen

Szili Katalin újabb árulása

szili, semjén
Megosztás

Szili Katalin egykori szocialista házelnök, ma fő fideszes kormányzati háttérmunkás igyekszik megfelelni a divatnak, és mindenbe, még visszamenőleg közel két évszázadra is belelátni a migránsokat, és az akkori valós veszély helyett a mai kitaláltról beszélni.

Mit kerestek a migránsok 1848- 49-ban itt? Semmit!

A miniszterelnöki megbízott a nagysarlósi csata 169. évfordulóján Léván mondott beszédében fejtegette, hogy már akkor is a betolakodó migránsoktól védtük a hont. Amennyiben az osztrákokra gondolt, úgy fel kell hívni a figyelmét, hogy eltévedt az agya, mivel az a szabadságharc egészen másról, a magyar nemzetállam kialakulásáról szólt, és az osztrákok nem „itt maradni” jöttek, hiszen itt voltak már évszázadok óta, hanem a fennhatóságukat, a korona vagy, hogy Szili Katalin is megértse képes beszéddel szólva a két fejű sas uralmát akarták biztosítani. Így azután minden párhuzam nemcsak erőltetett, de hamis is.

„Identitásunk, kultúránk megőrzése a 21. században csakis akkor lehetséges a Kárpát-medencében, ha a nemzet szeretete mentén össze tudunk fogni együtt tudunk működni, és közösen tudunk harcolni ezekért az értékekért.” – mondta a szeretetről és együttműködésről szólva az árokásás kormányának egyik prominense.

Kapcsolódó

Szili Katalin büszke rá, hogy Geréb lett!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük