Vajon miért övezte és övezi (többé-kevésbé) napjainkban is az évzáró szilvesztert számos hiedelem? Tudjuk, hogy a Szilveszter (mint keresztnév) jelentése a római korból maradt ránk örökség gyanánt, ami erdeit, erdőben lakót jelent (főleg férfit, ám a Szilveszternek női névváltozata is van, éspedig a Szilvesztra).


Ha kimondjuk az erdő szavunkat (melynek latin megfelelője, silva, ugyancsak egybecseng a Szilveszter névvel) szinte automatikusan ráérzünk a benne rejlő „erőre” és „eredésre”, mely szavak ősi világok dús, masszív gyökereivel rendelkeznek.

Ismeretlennel nézünk bátran farkasszemet

Dante Alighieri méltán híres Isteni színjátékának bevezetőjében rögtön ezzel indítja mondanivalóját: „Az emberélet útjának felén / egy nagy sötétlő erdőbe jutottam / mivel az igaz utat nem lelém.” Nem magyarórán vagyunk, tehát engedtessék meg némi szabadgondolat-szárnyaltatás, melynek nem célja sem a bizonyítás, sem a megfelelni akarás, csak egy röpke töprengés.

Beavatódás a még nem-ismertbe?

Az Upanisádok nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy: „Akár a fa, az erdő hercege, olyan az ember, bizony / Haja a levelek, bőre a kéreg, bőre alatti vére a nedv”, ami közelebb hozza a földhöz a Ptah-féle kozmikus embert (vagyis a világot emberként elképzelő nézetet), földi ismérvekkel, tulajdonságokkal ruházva fel őt, az erdő fájához teszi hasonlatossá. Az erdőben élő, csendességbe, önkéntes magányba vonult remetéket, pedig az ókori ind írások „a hit és az igazság mestereinek” vallották.

Mivel hétmérföldes csizmánkkal óriási léptekkel haladunk előre, ezért megálljt parancsolunk robusztus haladásának, és megvizsgáljuk, hogy vajon mi köze lehet ma a szilveszternek, az év záró napjának az erdőhöz? Régen (az ősi beavatási szertartások idejében) úgy tartották, hogy az erdő lélekszimbólum, ugyanakkor az ismeretlenség (be)fogadásának, az ezzel való megismerkedésnek, a járatlannal (út), idegennel való szembenézés spirituális territóriuma, színhelye.

Mégis… van remény!

Szilveszter éjjelén a már megismert, át/megélt „elhalóban lévő” esztendőt „tartjuk karjainkban”, és megvizsgáljuk adományainak mibenlétét, mindazt a jót és kevésbé jót, amellyel elárasztott bennünket jelenlétében. Izgalommal, szorongva, ugyanakkor reményteljesen, bizalommal, új tervek magjaival kebelünkben nézünk farkasszemet a még nem ismert új évvel. Természetes a bennünk lévő „sűrű erdőbe tévedtség” érzése.

Szerencsére az új kezdetek határához érés előtt többségben vannak a derűlátó, bizakodó gondolatok, és hajlamosak vagyunk inkább élménydús kalandokat, nagyszerű tapasztalatokat meglelni a tömény kavalkádban, semmint mindezek ellenlábasait. Legyen hát a szilveszter éjszaka mentsvára a születőben lévő terveknek, fogadalmaknak, oázisa a valami jobbra szomjazóknak: boldog új esztendőt mindannyiunknak!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét