Bulvár
Mese a véletlenül megtalált Kósa-cég tündökléséről és bukásáról – Aludjatok jól, kedves polgárok!
Van az úgy, hogy az ember elveszt ezt-azt, aztán, mint jelentéktelen dologról szokás, meg is feledkezik róla. Ki, mit. Ha ilyenkor jön egy „akkurát” ember és beletúr a kupiba, rendszerint a legváratlanabb, nem az éppen kutatott cucc kerül elő.
Jé, ez meg mi? Csak nem egy cég?
Hadházy Ákos aktuális találmányát a közösségi oldalán tette közzé, hátha kell még valakinek:
„A cégnyilvántartásból kiderült, hogy az általam talált Kósa-cég valóban a legprimitívebb, legnyilvánvalóbb kenőpénznek felelt meg. A Tócó-Pece Kft-t a kép bal oldalán ülő Ügyvéd alapította, beletett, 170 milliónyi vagyont, majd 6 millióért eladta (odaajándékozta) Kósa feleségének.
Pár hónap múlva Kósa a parlamentben beadott egy törvényjavaslatot a nyugdíjas szövetkezetekről- mit ad Isten, a bal oldalon ülő Úrnak pont lettek nyugdíjas szövetkezetei. A céget most vég-elszámolják, de előtte a Kósa család kivett 50 millió osztalékot, az elszámolás után pedig a kezükben marad még 100 milliónyi vagyonelem (gondolom egy szép ingatlan)
Ha Ön papíron 6 millióért venne egy 170 milliót érő céget, lecsuknák adócsalásért
Ha Ön ugyanezt politikusként, Nyugat-Európában vagy Romániában tenné, lecsuknák korrupció miatt. Az én feljelentésem után a hatóságok semmi ilyenre nem gondoltak, bár valami nagyon nem lehet rendben, hiszen a “számviteli szabályok megsértése miatt” azért indult “nyomozás”. Amiről nincs hír. A Népszava cikkét itt olvashatja a friss tényekről.
Miért teheti meg ezt ez a velejéig korrupt, cinikus, buta “politikus”?
Mert a propagandagépezetet kezükben tartva sok millió ember elől elzárják ezeket a híreket miközben ugyanezeket az emberek agyát folyamatosan mossák, heccelik. A korrupció ellenes harcnak így két célja van: az EU Ügyészség elérése és a kormànypropagana betiltása”
Szerző
Friss
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
- Orbán Balázs állítólag kedden a XIII. kerületben fejtágított, ezúttal ömlengő videó nem került elő róla
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem