Banánköztársaság
Tanuljunk könnyen, gyorsan büdösbunkózni!
Valaha a népszerű nyelvkönyvek címe volt: „Tanuljunk könnyen, gyorsan angolul, németül”, és így tovább. Most újra nyelvleckéket kell vennünk, méghozzá a politikai, közéleti nyelvhasználatból.
Ha nem akarunk végképp divatjamúltnak tűnni,
legjobb egyenesen a parlament elnökéhez fordulnunk útmutatásért: kit hogyan szólítsunk. Persze neki sincs könnyű dolga: ez látható örökké sértődött arckifejezéséből. Már majdnem annyira meg van bántva, mint a Színművészeti lövészkancellárja, aki szintén a fájdalmas szűz orcájával szokta előadni afölötti szomorúságát, hogy vele nem akarnak szóba állni. A házelnöknek éppen fordítva, az a baja, hogy mindenfélét mondanak és tesznek a jelenlétében az országgyűlésben, ami nem nyeri el tetszését. Félti a parlament tekintélyét, mint mondja. Túl sok féltenivalója már nincs, miután a felmérések szerint az intézmények sorában a Tudományos Akadémiának van a legnagyobb tekintélye, míg az országgyűlésé hátul kullog. Ebből logikusan következik, hogy az Akadémiát szét kellett verni, a parlamentben pedig durván sértegetni az ellenzéket. Például büdösbunkózni. De sajnálatos módon e tekintetben még a kormánypártban sem teljes a nyelvi egység.
Mindenki fedezékbe!
Helyzet van: hasad a Fidesz. Innentől isten irgalmazzon szegény hazánknak, bár nem nagyon szokott. Nem, nem arra gondolok, hogy Lázár János, a párt Orbán után legfajsúlyosabb személyisége interjújával rátörte az ajtót volt kollégáira: itt vagyok, még mindig húsevő vagyok, készülök. Nem számoltatok le velem, és én nem számoltam le az ambícióimmal. És nem is arra, hogy egyes kormánypárti képviselők a sajtónak panaszkodnak: nem értik, miért totojázik a főnök a járvány elleni védekezés helyett. Az ilyeneknek, akik elbizonytalanodnak az uralkodó képességeit illetően, jobb időkben selyemzsinór jár. Esetleg köztársasági elnöki szék vagy uniós biztosi funkció. Most meg?!
De ez még mind semmi
A baj nagyobb. A kommunikáció egykor erős bástyája kezd réssé válni, pedig már Rákosi elvtárs is a fordítottját tartotta helyesnek. A rés méghozzá a legfontosabb ponton: az ellenzék pontos megnevezésében keletkezett. Hogyan lehet így harcolni, ha nem tudjuk, hogy hívják az ellenfelet? Olyan ez, mint amikor a mennyei atya Bábel tornyának építése közben összezavarta a nyelveket. Azóta is szívjuk.
Eddig egyszerű volt
Az ellenzék hazaáruló, és kész. Genetikusan rátör, és a többi. Sajnos épp a kormányfő kezdte túlbonyolítani a dolgot a libernyákozással, ez már amolyan finomkodó elkenése volt a lényegnek. Olyan, mint a szalonzsidózás: jó, jó, de mégsem akkora öröm, mint az igazi. Talán megunta, hogy mindig ugyanazt a hülyeséget kell mondogatnia. Ami tényleg fárasztó annak, aki magától még nem hülye. Neki még megbocsátották volna: az uralkodóknak vannak néha furcsa különcségeik. Néró pl. verset írt, az sokkal rosszabb lehetett. Pár stadiont meg néhány sajátos nyelvi fordulatot csak könnyebb elviselni.
<<<<<<<<<<< A Városi Kurír legfrissebb hírei >>>>>>>>>>>>>>>
Viszont mára a helyzet elfajult
Jelen pillanatban egyáltalán nem lehet tudni, hogyan kell szólítani az ellenzéket. Az egyik tábor a pszichopatázóké, de tekintélyes hívei vannak a büdösbunkózásnak is. Az ellenzéki képviselők pszichopata minősítése Semjén miniszterelnökhelyettes és tábori főlelkész leleménye. (Ne felejtsük: ha Orbán karanténbe kerül, ő veszi át az ország irányítását. Már csak ezért is szeretnék ezúton a lehető legjobb egészséget kívánni miniszterelnök úrnak!) Akkurátus ember lévén, Semjén el is kezdte a parlamenti pszichopaták listázását. Egyelőre csak háromig jutott, sajnos a folytatást akadályozza, hogy a SOTE Pszichiátriai Klinikáját ki kellett üríteni a covidosok számára. Ilyenkor még szóba hozni sem célszerű a pszichiátriai betegek létezését, mert még a végén valaki megkérdezi, velük és családjukkal most mi lesz.
A másik tábor a tekintetét a házelnökre veti,
akinek színpompás és érzelemgazdag megfogalmazásaira mindig bizton számíthatunk. Ezért jelenleg ő áll a versenyben az élen az egyik ellenzéki frakcióvezető büdösbunkóként való jellemzésével. Ugyanakkor tőle szokatlan kompromisszumkészséggel oldani akarta a feszültséget a büdösbunkózó és a pszichopatázó filozófiai iskola hívei között, ezért pár napja közvetítő nyelv alkalmazásával kísérletezett. Bevezette a politikai „zacc” terminusát. A parlamenti ellenzékkel szemben szintén drasztikus fellépéséről híres Tisza István mellszobrának leleplezésekor, a nagy elődtől ihletet kapva mondta:
„Sajnos, minden országban, minden korban megvolt a társadalomban az a ’zacc’, amit a választók nem engedtek a hatalomba… Ezek a parlamenti képviselők a mindent felforgató agresszivitásra, irigységre építenek.”
Tényleg szörnyű lehet ennek a galamblelkű embernek az ellenzéki agresszivitással szembesülnie
Ha nem róhatna ki néha egy-egy többmilliós büntetést a renitensekre, komolyan aggódnunk kellene az ő egészségéért is. Legutóbb 4,4 milliót pár kiló krumplira, amit juszt sem hasonlítok össze a pedofil diplomata ennek töredékét képező pénzbüntetésével. Hiszen ő csak gyerekeket sértett, nem egy miniszterelnököt! Viszont Péterfy Gergely felfedezte a Karmelita Menza étlapján a 300 forintért kapható krumplifőzeléket (bár egyesek szerint kár a választási eszközként használható burgonyát holmi főzelékekbe pazarolni). Nos, a 4,4 millióból némi kerekítéssel 14.700 adag krumplifőzeléket lehet fogyasztani. Jó étvágyat, házelnök úr!
De közben lecsúszott a kormányoldal torkán a parlamentarizmus eszméjének utolsó morzsája is
Az országgyűlési vitát már rég eltüntették, most habzsolják fel, marcangolják szét a népképviselet elvét is. Hiszen a pszichopaták, büdösbunkók, zacc-figurák nyilván nem is képviselhetik a derék magyar népet, ők csak magányos és modortalan őrültek, nem vélemények, értékek és érdekek közvetítői. Kész, bevégeztetett.
Nem az én dolgom eldönteni, meddig érdemes fenntartani a parlamenti jelenlétet
Ami ennél is sürgetőbb: mintát adni az igazi parlamentarizmusra, az érdemi egyeztetésre. Amíg teljesen el nem felejti az ország. Ha nem alternatív parlamenttel, akkor a közös programkészítés kinyitásával, nyilvános szakpolitikai vitákkal, az új alkotmánynak vagy egy-egy fontos törvénytervezetnek a nyilvánosság előtt folyó vitasorozatával.
A NER kávéja lefövőben. Nehogy tényleg ott ragadjunk a zaccban!
(A cikk eredetileg a Népszavában jelent meg, amit a szerző külön a Városi Kurírnak írt bevezetőjével közlünk.)
Szerző
