Tarlós István – csak úgy, mint főnökei – rezzenéstelen arccal vágják a mozgásukban korlátozottak szemébe, hogy a 3-as metró felújításakor nem akadálymentesítik azt. Lehet fellebbezgetni, – a papír mindent kibír – de nem, és pont!
[mnky_ads id=”3427″]

Nincs pénz – nem úgy az év végi jutalmakra

Tarlós István főpolgármester és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes aláírásával undorítóan cinikus hangvételű közlemény került fel december 20-i keltezéssel a budapest.hu oldalra. Ebben a főváros első emberei tudatják, hogy benne vannak a játékban, miszerint Magyarországon dúl a demokrácia, lehet fellebbezni minden döntésük ellen, de cirka olyan hatékonysággal, mintha a Sóhivatallal próbálkozna az elégedetlenkedő.

“A városvezetés közleménye az M3-as metró akadálymentesítéséről

A MEOSZ-nak joga van az EBH-hoz fordulni, az EBH azonban a vonatkozó hatályos jogszabályt nem írhatja felül. Az MSZP népszavazási kezdeményezését nem akadályozzuk. Egyrészt személyében hiteltelen politikus kezdeményezte, aki korábbi városvezetőként semmit nem tett a metró akadálymentesítéséért. Másfelől a kérdést meggondolatlanul fogalmazta meg. Az M3-as metróvonal felújítása tudniillik megfelel a kérdésben hivatkozott, 1997. évi LXXVIII. törvényben előírt, valamint az 1998. évi XXVI. törvényben foglalt rendelkezéseknek. Így a megfogalmazott kérés még népszavazás nélkül is teljesülne.

Az esetleges tervmódosítás csak pénzügyi forrás kérdése. Nem empátia vagy szándék hiányáról van szó. Az utas- és forgalombiztonság alapvető fontossági sorrendjében tudunk dolgozni. Hozzátesszük, így is sokkal többet valósítunk meg a rászorulók érdekében, mint az MSZP-SZDSZ tette az M2-es metró felújításakor.

Tarlós István
főpolgármester

Bagdy Gábor
főpolgármester-helyettes”
[mnky_ads id=”3427″]
Szinte percre pontosan a fentivel egy időben érkezett a hír a Magyar Nemzet közérdekű adatigénylése nyomán, hogy Összesen majdnem 340 millió forint jutalmat osztott szét az év végén a Főpolgármesteri Hivatal. A lap azt írja:

Budapest főjegyzője bruttó 1,8 millió forinttal vezeti a jutalmazottak csaknem 670 fős listáját. Az önkormányzati tanácsadók bruttó 350 ezer és 1,6 millió forint között, míg a köztisztviselők bruttó százezer és 900 ezer forint közötti pulyka-pénzt kaptak. A főváros szerint a bónuszok nem jelentettek többlet-kiadást az önkormányzatnak, mert a kifizetések az idei bérmegtakarítások terhére történtek. Tarlós István és a főpolgármester helyettesei nem kaptak év végi jutalmat.

Micsoda pofátlan arrogancia Tarlós részéről közölni, hogy lehet írogatni mindenfelé a mozgáskorlátozottak ügyében, az erre államilag kirendelt platform azon kívül, hogy válaszol, nem tesz semmit. A nemzeti kormány válasza: nem és kuss!

Feltehetően a fenti költés csepp lett volna a tengerben, de ahogy Tarlós írja, van még ott, ahonnan ez jött, plusz ne feledjük, hogy nemrég adtak túl a Bálnán, amire a kormány tette rá saját lábán álló kezét, vagyis minden bizonnyal busásan fizetett érte a mi mindannyiunk pénzéből.

Nem beszélve arról, hogy ez a téma is megérne egy népszavazást, hiszen sajnos rengeteg honfitársunk kűzd meg nap, mint nap a tömegközlekedés viszontagságaival, akik valóban itt élnek köztünk. Látjuk őket, ismerjük sokukat, nem úgy, mint az ördög képében lefestett menekültek, akiknek se hírük, se hamvuk.

Kilenc ellenzéki párt gyűjt aláírásokat a 3-as metró akadálymentesítéséért


[mnky_ads id=”3390″]

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here