Connect with us

Voks 2022

Tarlósék tehetnek a budapesti patkányinvázióról

Megosztás

Az elmúlt időszakban óriási problémát okozott, hogy a fővárost tömegesen ellepték a patkányok – írja a Demokratikus Koalíció honlapján Gy. Németh Erzsébet, az ellenzék közös XVII. kerületi polgármesterjelöltje.

Mint megjegyzi, a Demokratikus Koalíció szerint egyértelmű, hogy Tarlós István és a főváros fideszes vezetése okolható a patkányinvázióért is. Az ellenzéki pártok már májusban követelték az ügy kivizsgálását, ám Tarlósék elutasították ezt.

Vajon mit lép most a megafonhuszár Tarlós és kivel fog minősíthetetlen hangon üvöltözni, miután napvilágra került, hogy valóban indokolt lett volna a vizsgálat, és a főváros vezetése vastagon sáros abban, hogy idáig fajult a patkányinvázió? – kérdezi Gy. Németh Erzsébet. Hozzáteszi: mi, európai magyarok azonnali magyarázatot és mielőbbi intézkedéseket követelünk!

Belső vizsgálatot indít a fővárosi patkánymentesítés közbeszerzési eljárása ügyében Tarlós István főpolgármester

Ezt tudatta Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes kedden az MTI-vel annak kapcsán, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság érintett határozatát hatályon kívül helyezte a bíróság.

A vizsgálat keretében – tekintettel arra, hogy az ügy érdemében a Fővárosi Közgyűlés Közbeszerzési Bizottsága rendelkezett hatáskörrel – „meg kell hallgatni majd Karácsony Gergelyt is, aki a döntéshozó bizottság tagja, és aki az RNBH nyertességére szavazott fenntartás nélkül a Bábolna Bio Kft. ellenében” – olvasható a közleményben.

Szeneczey Balázs azt írta, a patkánymentesítés fenntartásának közbeszerzési eljárása kapcsán indult közigazgatási perben a Közbeszerzési Döntőbizottság azon határozatának bírósági felülvizsgálata történt meg, amelyben a testület megfelelőnek ítélte a fővárosi önkormányzat eljárást lezáró döntését a Bábolna Bio Kft., mint ajánlattevő jogorvoslati kérelmével szemben.

A felperes Bábolna Bio Kft.

nem a fővárosi önkormányzatot, vagy annak határozatát támadta meg keresetével, hanem a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslati eljárást lezáró döntését – mutatott rá a főpolgármester-helyettes.

Mint írta, a Fővárosi Törvényszék a döntőbizottság határozatát hatályon kívül helyezte arra hivatkozással, hogy a tényállás további felderítése szükséges, amely meghaladja a közigazgatási peres eljárás kereteit. Így a bíróság a testületet a jogorvoslati eljárás újbóli lefolytatására utasította hat kérelmi elemből négy esetében.

A megkezdett célzott, intenzív irtás folytatható

A döntés gyakorlatilag a döntőbizottság jogorvoslati eljárását hosszabbítja meg, illetve éleszti fel. A bíróság nem foglalt állást a referenciák megfelelősége, az alkalmassági követelményeknek való megfelelőség tekintetében, az kizárólag eljárásjogi hiányosságokat állapított meg a Közbeszerzési Döntőbizottság részéről – olvasható a közleményben.

Szeneczey Balázs kiemelte: az ítélet a Közbeszerzési Döntőbizottságra vonatkozóan tartalmaz kötelezést, a fővárosi önkormányzatnak, mint érdekelt félnek teendője ezzel kapcsolatban érdemben nincsen. A döntés a megkötött szerződés hatályát nem érinti, a megkezdett célzott, intenzív irtás folytatható.

Karácsony: fideszes mutyi a fővárosi patkánymentesítési közbeszerzés

Egy tipikus fideszes mutyi forgatókönyvének összes elemét látni lehet a fővárosi patkánymentesítésre kiírt közbeszerzési pályázatnál és az ügyben Tarlós István főpolgármester minden megnyilvánulása hazugság volt – jelentette ki Karácsony Gergely, az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Trippon Norbert, a Fővárosi Önkormányzat Közbeszerezési Bizottságának szocialista elnöke közölte, a testületet nagyon durván becsapták, ezért kezdeményezi a bizottság rendkívüli ülésének összehívását az ügy tisztázása érdekében.

Karácsony Gergely az V. kerületi Deák Ferenc téren elmondta, hétfőn a bíróság kimondta, hogy hazudtak és csaltak a főváros vezetői a patkánymentesítésre kiírt közbeszerzés kapcsán.

A budapestiek a saját szemükkel láthatják,

hogy Tarlós István mennyire képtelen vezetni a várost, elsősorban azért, mert a Fidesz-közeli oligarchák bábjaként a Fidesz holdudvarának gazdasági érdekeit nézi és nem a budapesti emberek érdekeit – hangoztatta.

A főpolgármester-jelölt – aki a Fővárosi Önkormányzat közbeszerzési testületének a tagjai is – azt mondta, a fideszes mutyi első eleme az volt, amikor „behazudták”, hogy a pályázaton később nyertes konzorciumnak megvannak a megfelelő referenciái. A második elem az, hogy kiderült: hiába a legolcsóbb ajánlatot tevő cég nyert, valójában ő lett a legdrágább, mert a fővárosi adófizetők pénzéből meg kellett emelni a patkányirtásra szánt keretösszeget – hangzott el.

A Fidesz másra tolná a felelősséget

Karácsony Gergely szerint tipikus fideszes mentalitás az is, amikor kiderül, hogy csaltak a közbeszerzési eljáráson, megpróbálják másra tolni a felelősséget.

Úgy látta, félrevezették a közbeszerzési bizottságot azok, akik az előterjesztést készítették. Talán nem véletlen, hogy az előterjesztést készítő Fővárosi Közbeszerzési Kft.-t megszüntették, vezetőjének megbízását pedig még azt megelőzően visszavonták – jegyezte meg.

A fővárosi ellenzéki képviselők többször szóvá tették az eljárás minden elemét, vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték, illetve büntetőfeljelentést tettek – emlékeztetett.

A közbeszerzési bizottság rendkívüli ülést tart

„Én talán egy dologban hibáztam, hogy nem feltételeztem, hogy köztörvényes bűnözők készítik elő ezeket az előterjesztéseket” – fogalmazott kérdésre.

Trippon Norbert elmondta, a közbeszerzési bizottság rendkívüli ülésére „beidézi Tarlós Istvánt, a fővárosi Fidesz-maffia politikai vezetőjét”, Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettest, a fővárosi Fidesz-maffia másik politikai vezetőjét, továbbá a Közbeszerzési Kft. korábbi vezetőjét, aki kiszolgálta az igényeket, illetve a kft. bíráló bizottságának tagjait is.

Amennyiben a fideszes képviselők határozatképtelenné próbálnák tenni az ülést, vagy azt, aki az idézésre nem jelenik meg és nem mondja el az igazat, azt úgy tekintik, hogy a bűnösségét beismerte – jelentette ki.

Egy törvénytisztelő bizottsági tagban fel sem merül a gyanú, hogy a szemébe hazudnak

A felelősségét firtató kérdésre Trippon Norbert elmondta, a pályázati dokumentációt az akkor Tarlós István bizalmát élvező cégvezető által alkalmazott bíráló bizottság értékelte, a közbeszerzési bizottság elé az általuk aláírt döntési javaslat érkezett.

Egy normális országban egy tisztességes és törvénytisztelő bizottsági tagban fel sem merül a gyanú, hogy a szemébe hazudnak vagy becsapják – tette hozzá.

Az ügyben a főpolgármester által indított belső vizsgálatról Trippon Norbert azt mondta, menteni próbálja a Fidesz-maffia irháját.

Karácsony Gergelyt kérdezték arról a 43 ajánlóívről, amit a kampánystábja nem vitt vissza. A jelölt elmondta, minden főpolgármester-jelölt kapott emiatt büntetést, az aláírásgyűjtést rengeteg ember végzi, szigorú adminisztrációval, de előfordulhat, hogy néhány ív nem érkezik vissza.

A zuglói ingyenes parkolásra vonatkozó kérdésre Karácsony Gergely, aki a kerület polgármestere is, azt mondta, Zuglóban mindenki ingyen parkol saját lakókörzetében. A zuglói parkolást nyereségessé tették; az új képviselő-testületnek kell döntenie a további kedvezményekről.

(Forrás: dkp.hu, MTI)

megosztás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük