Connect with us

Koronavírus

Szabó Tímea utánajárt: Téliesítették a kiskunhalasi szupermodern mobil járványkórházat, de miért üres? Hát ezért……

Megosztás

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke és országgyűlési képviselője ismét ellátogatott a Büntetés Végrehajtás kiskunhalasi börtönébe. Nem tévedés, az ország legmodernebb, mobil járványkórházát még tavasszal a BVOP építette fel a helyi börtön területén.

A kiskunhalasi járványkórház igazgatója Szabó Tímeának elmondta: fűtés van, és a betegellátásnak sincs akadálya most és télen sem a sok milliárdért épült konténerkórházban.

Szabó Tímea: „A sajtóban megjelent téliesítés azt jelenti, hogy a kórház tetején levő légtechnikai (fűtés-hűtés) csöveket kell majd megvédeni a nagy mennyiségű hótól, illetve az extrém fagytól. Előbbitől azért, mert a hó súlya eltörheti, az utóbbitól pedig, hogy ne repedjenek meg a csövek. Ettől még most is és egész télen is elvileg(!) működik a betegellátás.”

A valódi probléma azonban ennél sokkal súlyosabb

„Kiderült ugyanis, hogy azért nincsenek covidos betegek a legmodernebb orvostechnikai felszereléssel rendelkező, erre kijelölt járványkórházban, mert nincs elég ápoló és orvos, akit eddig át lehetett volna oda vezényelni”

Fotó: Párbeszéd

Szabó Tímea információi szerint csütörtökön dönt az operatív törzs az alföldi régióból történő orvosátvezénylésről

Szabó Tímea: „Hiába a modern felszerelés, ha nincs aki gyógyítsa és ápolja a betegeket. Orbán Viktor és kormánya annyira lepusztította az egészségügyet, hogy a szakemberek jelentős hányada külföldre menekült, vagy egyszerűen pályát változtatott. Most bizonyosodik be, hogy szó szerint az életünkkel játszik Orbán, amikor ezermilliárd-számra lopja a pénzünket Mészároson, Tiborczon, Szíjj Lászlón keresztül.”

Elég volt, ez nem kormányzás, ez rablógazdálkodás!

Fővárosi Közgyűlésen

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük