Kerítésen innen
Betegátvezénylés? – Az milyen már, hogy nem Ön hívja a mentőt, hanem ők csörögnek, hogy menjen be!

Nem bírják a mentők a terhelést, így vannak olyan koronavírus tüneteket produkálók, akiknek személyesen kell bemenniük Budapesten, hogy levegyék tőlük a mintát a teszthez. Közben egészsgügyi dolgozókat vezényelnek át a Korányi Intézetbe – írta a Portfolio.

Betegátvezénylés?
Már 3 napon belül sem tudnak kimenni a koronavírus-gyanús esetekhez Budapesten a mentők, emiatt a betegeknek kell bemenniük a koronavírus központba.
Mielőtt valaki elindul, azt kérik, hogy az enyhe tüneteket produkálók lehetőleg ne tömegközlekedjenek, és maszkban érkezzenek a helyszínre, ezzel is elkerülve az esetleges újabb fertőzéseket
– derült ki a Portfolio olvasójának személyes beszámolójából.
72 óra lett a várakozási idő….
“Egy fővárosi olvasónk jelezte, hogy a mentőszolgálat ma azért hívta fel, hogy menjen el a tesztállomásra egy megadott időpontban. A háziorvosa korábban azt mondta, menni fognak hozzá a mentők 1-3 napon belül. A tesztelésre váró olvasónk enyhe tüneteket produkál. Egy másik budapesti esetről is információt kaptunk, akitől le is vették a mintát a megadott helyen.” – írja a Porfolio.hu.
A múlt héten még 24-48 óra volt a kiérkezési idő, ám a napokban már 72 óra, és ezt az időkorlátot sem tudják már megfelelően tartani. Ebből tehát le lehet szűrni a következtetést, hogy a mentőszolgálat kezd elérkezni a korlátai végéhez.
Átvezénylés
A lélegeztetőgépek és felszabadított kórházi ágyak nem fogják meggyógyítani a covidos betegeket, ahhoz szakemberekre is szükség lenne. A legnagyobb hiány nem is orvosból, hanem intenzív terápiás szakápolóból van, akiknek száma jelenleg kevesebb, mint kétezer.
Sajnos az, hogy senki nem marad ellátatlanul, valamint az, hogy „a kórházi kapacitások szinte korlátlanul állnak rendelkezésre”, egyáltalán nem igaz
– írja a civil társadalomnak, a politikai elitnek és az egészségügyben dolgozóknak címzett nyílt levelében Máté-Horváth Nóra aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos.
Orbán-blöff
Szerző
Friss
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a gondosórán is túl
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk