Kerítésen innen
Teljes évfolyamnyi iskolás lehet öngyilkos – tényleg a látszat a fontos, nem a gyereke?
Minden év júniusa kritikus helyzet gyereknek, szülőnek egyaránt. Ilyenkor nem csak a várva várt vakáció köszönt be, megelőzi a bizonyítvány-para. A felnőttek hajlamosak elfelejteni, hogy őket miként érintette ez az időszak és valamiféle megfelelési kényszer hatására kivetkőznek magukból. Pedig ezen a helyzeten csak közösen tudnak átlendülni. Ne a szomszédnak, inkább saját gyereküknek akarjanak megfelelni!
Ön tökéletes?
A szülők identitásának gyakran része a gyerek iskolai eredménye, így a saját szülői teljesítményüket nem tudják elfogadni amiatt, hogy a gyerekük nem kitűnő, vagy éppen bukdácsol: nem érzik, hogy ettől még lehetnek gondoskodó anyák és apák. Ez a hozzáállás minden családtagra negatívan hat. A gyereknek teher, hogy nemcsak önmagáért kell tanulnia, hanem a szüleiért is. A generációkon át öröklődő elvárások szorongást és lámpalázat okozhatnak, ezek pedig ellene dolgoznak a jó teljesítménynek: a nagy tét elveszi a tanulás örömét – meséli Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal szakmai vezetője.
Iskola: teljesítő- és megszégyenítő hely
Tavaly naponta átlagosan négyszer csörgött a telefon a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványnál valamilyen iskolai probléma miatt.
„A több mint ezerötszáz hívás nagyjából kétharmada az osztálytársakkal és tanárokkal kapcsolatos gondokról szólt, a többi viszont a tanulásról: arról, hogy a jegyeim alapján mire vagyok jó, és hogy merre tovább. A két problémakör össze is függ: gyakori félelem és sajnos tapasztalat is, hogy az osztályzatok határozzák meg a diákok megítélését. A tanulási kudarcok nemcsak a rossz jegyekről szólnak, hanem arról is, hogy ezek mit jelentenek a családi és iskolai közösségben. Különösen a kisebbekre jellemző, hogy a teljesítményt a szeretteik miatt tartják fontosnak, azt nézik, hogy ők mit fognak hozzá szólni. Egy középiskolást már jó esetben inkább a kompetenciák megszerzése motiválja, és a továbbtanulás zálogaként gondol a jegyekre, ugyanakkor a pályaválasztás kérdéseit is átmossa, hogy mit várnak tőle: nem biztos, hogy ugyanoda teszi a mércét, mint a külvilág” – mondta el Borbála az nlcafe.hu-nak.
Veréssel a jobb jegyért?
Sajnos 2018 Magyarországán sem ritka, hogy a szülő úgy érzi, a verés a megfelelő eszköz arra, hogy „észhez térítse” gyermekét. Ez a legrosszabb, amit tehet. Lehet a könyökön jön ki, de a folyamatos, félelem nélküli beszélgetések megoldanak minden problémát. A bizalom nem pofonra megy! Sőt!
Életmentő lehet, ha egy bántalmazott gyerek elmondja a tanárának, hogy ilyen jegyekkel nem mehet haza.
A megoldás nem az, hogy négyest kap az egyes dolgozatra. De ha felmerül a bántalmazás gyanúja, a pedagógusnak kötelessége jelentést tenni a családsegítő szolgálatnál. Fontos, hogy a gyereket ne engedjék haza oda, ahová nem mer menni.
A Kék vonal elérhetőségei: 116 – 111, 116 – 000
(forrás: nlcafe.hu)
Szerző
Friss
- Magyar György: életképes önkormányzati rendszer kiépítése nem NER-érdek
- Nincs ezen mit cifrázni, tavasz van
- Jó hír érkezett Ferenc pápa állapotáról
- Nem ‘kertelnek’, szabályozzák a hétköznapokat (is) már megint
- Megvan az új Európa új vezetője? – Emmanuel Macron: a nukleáris elrettentő erőnk megvéd bennünket
- Panamai államfő: ‘Trump elnök már megint hazudik’!
- Demeter Szilárd kultúr-dúlása Juszt László ‘megzenésítésében’
- Orbán Viktort Megafon-samesz erősítéssel reptetjük -mi, a köz- Európa-szerte
- Trump-coki: elutasították a kérelmét az USAID-pénzek befagyasztása dolgában
- Schmidt leiskolázva: ‘ezek nem érzékeny adatok, ez közpénz, a mi pénzünk’ (Péterfalvi Attila)