Kerítésen innen
Terézvárosban így segítenek a vállalkozók egy rétegén. Hajrá!
„Meghoztuk az első döntéseket a terézvárosi vállalkozások megmentéséért‼️” – írta Soproni Tamás, Terézváros polgármestere közösségi oldalán.
„A bérleti díjak fizetésének felfüggesztéséről,
és azok átütemezéséről döntöttünk a terézvárosi kis- és közepes vállalkozások fennmaradása és az általuk foglalkoztatottak megtartásának érdekében.
Bár a járvány miatt az önkormányzatnak is milliárdos nagyságrendű bevételkieséssel
és növekvő kiadással kell számolnia, ez nem jelenti azt, hogy nem nyújtunk segítő kezet azoknak a vállalkozásoknak, amelyek tevékenysége meghatározza a kerület gazdaságát, arculatát. Az egészség védelme, a szociálisan rászorulók ellátásának megszervezése után eljött az ideje, hogy a gazdasági szférában is lépéseket tegyünk.
Ennek megfelelően az alábbi döntéseket hoztuk Terézvárosban
az egyéni vállalkozók, a mikro-, kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatban:
- 2020. április 1. és 2020. június 30. között ezen körnek nem kell bérleti díjat fizetnie a nem lakás célú, önkormányzati tulajdonú bérlemények után;a díjak kiszámlázását március 30-tól felfüggesztjük.
- A 2020. április 1. és 2020. június 30. közötti időszakra fizetendő – három havi – bérleti díjat az önkormányzat bérlőinek 2020. július 1-jétől kezdődően, 12 havi egyenlő részletben, késedelmi kamat- vagy pótlékmentesen kell megfizetniük.
A Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt-t felkértem a döntések azonnali végrehajtására
A korábban kiszámlázott bérleti díjakat, a közös költséget és közüzemi díjakat a számlán megjelölt fizetési határidőig ki kell fizetni, azok kiegyenlítésében az önkormányzat nem tud halasztást adni, mivel ezek után az önkormányzatnak is fizetési kötelezettsége van.
A járványhelyzet alakulásától függően és a gazdasági hatásainak értékelése után a terézvárosi önkormányzat és a vagyonkezelő kész további lépéseket is tenni a vállalkozások fennmaradása érdekében.
Szerző
Friss
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…