Kerítésen innen
Tett-e feljelentést az államtitkár Magyar Péter ellen, vagy csak a fenyegetőzésig jutott, és szájkarate volt az egész?
„A Tisza pártra jellemző, ezúttal személyemet érintő ordas hazugságaitokkal kapcsolatban pedig feljelentést teszek. (Bár tudom, hogy ezúttal is a mentelmi joggal fogtok takarózni…)”– jelentette be Takács Péter egészségügyi államtitkár még január 26-án, közel két héttel ezelőtt egy Facebook-bejegyzésben, annak kapcsán amiket a TISZA Párt elnöke és Kulja András róla mondott a kormány koronavírus járvány 5. évfordulójára készített propaganda videója kapcsán.
Mi történt?
Egyelőre nem derül ki, hogy Magyar Péter és Kulja András valóban a mentelmi jogával takarózna-e, mert a jelek szerint Takács egyelőre vagy mégsem tett feljelentést, vagy ha tett is, akkor nyomozás nem indult az ügyben-írja a telex.
A kormány aznap tett közzé egy kisfilmet a koronavírus-járvány ötéves évfordulója alkalmából, amelyben a magyarországi járványkezelést sikertörténetként mutatják be. Erre reagálva, de már a film közzétételének időpontja előttre hirdetett meg egy élő bejelentkezést Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és Kulja András EP-képviselő, aki korábban sebészszakorvos-jelöltként és egészségügyi bloggerként dolgozott, a járvány idején pedig a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban szolgált, így az adás során saját tapasztalatokat is megosztott. Ők persze nem sikersztoriként mutatták be ugyanezt a témát, hanem épp ellenkezőleg, a kormány kudarcaként.
Nincs nyomozás
Ez a videó bosszantotta fel annyira az államtitkárt, hogy utána hosszú Facebook-bejegyzésben kritizálta Magyart és Kulját, majd a poszt végén a feljelentést is beígérte. Kíváncsiak voltunk – írja a portál, hogy beváltotta-e már ezt az ígéretét, ezért megkérdeztük az Országos Rendőr-főkapitányságot, hogy érkezett-e feljelentés az ügyben, és ha igen, indult-e nyomozás vagy eljárás.
„A kérdezett üggyel kapcsolatban a rendőrség nem folytat nyomozást”
– érkezett a válasz. Ebből az biztosan nem derül ki, hogy feljelentés érkezett-e, de az igen, hogy ha érkezett is, eljárás biztosan nem lett belőle.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Friss
- 22 igen, 9 nem – júniustól drágulnak a BKK-jegyek
- Tombol a hepatitis A-járvány Magyarországon: a betegségről ezt mindenkinek tudnia kell!
- Megérte? – Ó! Hát ki tudja ezt? – Egy tüntetés margójára
- Kukurikú! – Itt Orbán Viktor beszél….. – A Karmelita kakasa délután ébred?
- Mészáros Lőrinc ‘legszomorúbb’ azért, mert azt feltételezik az emberek, hogy Ő nem jó ember
- Pottyondy Edina dobogós a Forbes legbefolyásosabb magyar nők listáján
- Ágoston László: ‘a dicsőséges fülkeforradalmár státusz már régen a múlté’
- Hajnal Miklós: Magyar Péternek szabad a pálya
- Az emberség kellékei – Alföldi Róbert jelmeze és Kováts Adél széke is kalapács alá kerül – Licitáljon, hogy segítsen…
- Magyar György: a NER ámokfutásánál a pártállam gyülekezési törvénye is tisztességesebb volt