Kerítésen innen
The show must go on. Egy érthetlen törvény krónikája – Ha a 12 milliós Líra-büntetés nem jött be, akkor itt az ötmilliós
Ami a vesszőn túl van…. A Líra Könyv Zrt.-t újra megbüntette a kormányhivatal, most éppen azért, mert egy iskolától kétszáz méteren belül homoszexualitást megjelenítő tartalmat forgalmaznak.
The show must go on…
A Líra a Telex megkeresésére elmondta
„A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal hétfőn arról értesítette társaságunkat, hogy ötmillió forintos bírsággal sújtanak, amiért az Esti mesék lázadó lányoknak című könyvet a kecskeméti könyvesboltunkban forgalmaztuk. A bolt egy iskolától és egy templomtól is 200 méteres távolságon belül található. Mivel sem magával az eljárással, sem a bírság tényével, sem pedig annak mértékével nem értünk egyet, ugyanúgy bírósághoz fordulunk, ahogy eddig az összes hasonló esetben tettük”
A Líra egy vesszőhiba miatt a múlt héten megúszott egy 12 milliós büntetést.
A sztori 2023. szeptember 28-án kezdődött,
a kormányhivatal akkor végzett célellenőrzést a Líra kecskeméti könyvesboltjában. Az ellenőrök összesen hat, a boltban árusított könyv kapcsán vettek fel jegyzőkönyvet, mivel azok álláspontjuk szerint
„a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő tartalommal rendelkeznek”.
Íme a hat könyv:
- Francesca Cavallo és Elena Favilli: Esti mesék lázadó lányoknak
- Yuval Noah Harai: A világ urai. 2. rész Miért nem igazságos a világ
- Christoper Dell: Szörnyek könyve, avagy a képzelet állatkertje
- Bán Zsófia: Vagánybagoly és a negyedik Á. avagy mindenki láthat mást
- Kiss Judit Ágnes – Mesterházi Mónika – Miklya Luzsányi Mónika – Molnár Krisztina Rita – Szabó T. Anna – Tóth Krisztina: Magyar mesék lázadó lányoknak
- Tamzin Merchant: Kalaposok
A jogszabálynak azon pontja alapján indították el az eljárást, amely szerint ilyen könyveket nem lehet árusítani iskoláktól, templomoktól, gyermekvédelmi intézményektől számított 200 méteres távolságon belül.
Kecskeméten – mint a legtöbb városban – a belvárosi üzletek nagy része templomok és iskolák közelségében van, így van ez a Líra Hornyik körúti üzletével is.
Mondja, kedves Líra….
A szerintük a jogszabályban rögzített határidőket túllépő eljárásban a kormányhivatal nyilatkozatot kért a Líra Könyv Zrt.-től, hogy a felsorolt könyvek témája kapcsán ismertessük álláspontját.
„Mivel kereskedelmi társaságként a könyvek tartalmáról nem rendelkezünk részletes információkkal, azt javasoltuk a hatóságnak, hogy keressék meg a kiadókat. A kiadókkal való konzultáció után a hatóság – számunkra ismeretlen szempontok alapján – öt könyvet kivont az eljárásból. Ennek kapcsán tehát arra következtethetnek a jogkövető könyvkereskedők, hogy ezek forgalmazása nem esik jogszabályi korlátozás alá”
– magyarázta álláspontját a Líra.
Ehhez pofa kell…és van!
A hatóság 2023. december 6-án online rendelést adott le a Líra webshopjában Francesca Cavallo és Elena Favilli Esti mesék lázadó lányoknak című könyvére azzal, hogy a megrendelt könyv átvételi helyeként a Líra kecskeméti boltját jelölte meg, majd a megrendelt könyvet 2023. december 14-én a boltban átvette és kifizette.
A kiadvány online megrendelése és átvétele miatt a kormányhivatal ötmillió forintos bírságot szabott ki a Lírára. A könyvből egyébként a Líra kecskeméti boltjában, a vizsgált időszakban, egyetlen darabot sem adtak el. A Líra reakciójában arra is kitért, hogy a két olasz szerző művét 2018-ban a Móra Kiadó adta ki, amelyik az eljárásban nyilatkozott arról, hogy a könyv nem ábrázolja öncélúan a transzszexualitást vagy a nemváltást, valamint nem jeleníti meg és nem népszerűsíti a homoszexualitást. A könyv száz nő történetét beszéli el Kleopátrától Marie Curie-ig. Az egyik történet szereplője a transz szexuális Coy Mathis, akinek történetéből dokumentumfilm is készült. A hatóság ezt a történetet találta jogsértőnek, mivel álláspontjuk szerint ezzel a könyv a születési nem megváltoztatását „öncélúan népszerűsíti”.
A könyvescég „fekvése”….
A Líra tudomása szerint ugyanennek a könyvnek fólia nélküli forgalmazásáért versenytársukat, a Librit tavaly tavasszal egymillió forintos bírsággal sújtotta a hatóság. Mindez azért fontos körülmény, mert ez az ügy a 2024. február 7-én, a Fővárosi Törvényszéken jogerősen lezárult perükben is előkerült.
„Arra a kérdésre ugyanis, hogy a Fővárosi Kormányhivatal egy nagyon hasonló ügyben miért sújtotta a Librit egymillió forintra, miközben a Lírára egy másik könyv forgalmazásáért 12 milliós bírságot szabtak ki, a hatóság jogi képviselője azt válaszolta, hogy azért, mert a Líra esetében egy olyan könyvről volt szó, amely megjelenítette a homoszexualitást, a Libri esetében pedig egy olyan könyvről, amelyik a nemváltást ábrázolta. Tehát az egyik jogesetben az Esti mesék lázadó lányoknak című könyv forgalmazásért tizenketted részét kellett a Librinek fizetnie, mint jóval kisebb versenytársának, a másik esetben pedig a Lírának kéne ötször annyit fizetnie – ugyanazért a könyvért.”
Azzal zárták a választ, hogy ebben az esetben sem tehetnek mást, mint hogy a független bírósághoz fordulnak jogorvoslatért.
„Egy kereskedő mindig igyekszik jogkövetően eljárni, de ehhez érthető, világos jogszabályokra és kiszámítható hatósági gyakorlatra is szükség van.”
Szerző
Friss
- Egyszer volt, hol nem volt… az MCC – 3 éves kortól ajánlott fóliázatlan mesekönyv a fidesz-káder képzőről
- A MÁV és az évvégi ünnepek
- Megegyezett Karácsony Gergely és a TISZA, meglesz a főváros 2025-ös költségvetése?
- Meggyalázták Csukás István síremlékét
- Tényleg szándékosan gázolt gyerekeket egy Fejér megyei édesanya?
- Karácsonyfóbiásoknak: mennybőlazangyalát, avagy valami nagyon nem stimmel veled
- Sokat csuklik mostanság a Vodafone (tudom, képzavar) – lefagy, lassú, élvezhetetlen – Ez az előfizetés-árban is meglátszik majd?
- Csak tudnám, mi a baja a magyar kormánnyal az Uniónak – Nagykarácsonyban most dobtak a szemétbe félmilliárdnyi támogatást
- A gránitszilárdságú 14. átirata Polt Péter idő előtti utódlását készítheti elő? – 135 igen és 53 nem – Beindult a para?
- Ukrán külügy: a magyar kormány hagyjon fel az erkölcstelen manipulációval! – Frissítve!