Kerítésen innen
Tiborcz – adót a sumákokra!
Aki sumákol a közbeszerzéseknél, fizessen Tiborcz adót! A remek ötlet Hadházy Ákosé, aki az illeték névadója is egyben. Arról, hogy pontosan milyen súlyos visszaéléseket tárt fel az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF), már írtunk. Az LMP társelnökének javaslata a parlamentben feltehetően zárt fideszfülekre talál.
A javallat
Hadházy törvényjavaslata:
„az európai uniós támogatások felhasználása során visszaélést elkövető természetes személyekre, valamint az európai uniós támogatások felhasználása során visszaélést elkövető gazdálkodó szervezetek tényleges tulajdonosaira terjed ki”.
A közpénzeink védelmében azokra vonatkozna a Tiborcz-adó, akik olyan jogsértést követnek el, amely eredményeként
„a Magyar Államnak az Európai Unió intézményei felé visszafizetési kötelezettsége keletkezik”.
Tiborcz októberben méltatta utoljára a sajtót, vagyis az Origót arra, hogy interjút adjon, akkor többek között azt nyilatkozta, hogy:
„Vállalkozó beállítottságú ember vagyok, régóta nagyon sok minden érdekel. 2007-ben, 19 évesen indítottam el az első vállalkozásomat.”
OLAF: szervezett csalási mechanizmust építettek ki Orbán vejének volt cégénél
Az Eliossal kapcsolatos alákérdezésre ezt olvasta fel:
„Az Elliosban való részvételem és az abból való kiszállásom kapcsán megértettem, hogy Magyarországon a miniszterelnök családtagjaként nem foglalkozhatom bármivel. Olyan területet választottam, amely nincs semmilyen kapcsolatban állami és önkormányzati tenderekkel. Az ingatlanfejlesztés piacára léptem, ami nagyon régóta szintén foglalkoztatott.”
Arra a kérdésre, hogy milyen Orbán sógorának lenni, ezt mondta:
„Mindezt nem tudom megítélni, én ezt elfogadom. A miniszterelnök családtagjaként távol kell maradni az állami, vagy önkormányzati ügyektől, ezt meg kellett tanulnom es el kell fogadni.”
Orbán Viktor: semmilyen üzleti üggyel nem foglalkozom, és nem is fogok
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
János Dunai
2018.02.09 07:29 at 07:29
lopni leheteten lenne ha minden önkormányzat legalabb jarasi szinten szervezodve saját cegük lenne a munkak elvegzesere.a kapitalistak a kis bohoctol a nagyig csak gyarto,termelö tevékenyseget folytatnanak.bank nyet .fuggetlen ft.valamivel kisebb lenne a jatszoteruk.kulonben evrol evre szetlopjak az orszagot.