Kék fény
Tico kiszagolta! – Nagy kábitószerfogás Szegeden
Az autóban három csomagban kokain, négy csomagban MDMA tabletta, nyolc csomagban amfetamin, míg 46 csomagban marihuána volt.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai mintegy 62 kilogrammnyi kábítószert találtak egy szegedi mélygarázsban parkoló autóban, a drog becsült értéke 367 millió forint; a bíróság az ügyben elrendelte egy férfi letartóztatását.
A férfi elfogásakor egy nejlonzacskóból amfetamin és kokain került elő
Tico, a malinois kábítószerkereső kutya segítségével, egy szegedi mélygarázsban találták meg a KR NNI nyomozói azt az autót, amiben mintegy 62 kilogramm kábítószer lapult.
A KR NNI nemzetközi bűnözés elleni főosztályának szegedi osztálya a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal és a Készenléti Rendőrség bevetést támogató osztályával közösen tavaly december 29-én fogott el egy 47 éves szegedi férfit, aki – a gyanú szerint – a lakóhelyén különböző típusú kábítószerekkel látta el kiterjedt vásárlói körét.
A férfi zsebében volt egy – mint később kiderült – rendszám nélküli autó kulcsa, a járművet a rendőrök egy közeli társasház mélygarázsában találták meg egy rendőrkutya segítségével, tele kábítószerrel.
Az autóban három csomagban kokain, négy csomagban MDMA tabletta, nyolc csomagban amfetamin, míg 46 csomagban marihuána volt
A kokain és a tabletták egy-egy kilogrammot nyomtak, az amfetamin 8 kilogrammot, a növényi törmelék pedig több mint 50 kilogrammot. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke meghaladja a 367 millió forintot – közölték.
A nyomozók „vagyonvisszaszerzés keretén belül” a férfitől lefoglaltak három gépkocsit és húsz nagy értékű karórát, összesen 20 millió forint értékben.
A KR NNI szegedi nyomozói a 47 éves F. Józsefet jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit az ügyészség indítványára, a bíróság el is rendelt.
A férfi a kábítószerbirtoklás tényét nem tagadta, az azzal való kereskedést viszont igen.
Forrás: Police.hu
Friss
- Trump megfűzte Putyint, hogy segítsen megállapodni Teheránnal – Cserébe….
- Megvan, hogy ki irányítja ezentúl az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségét
- Szegény fotós előre szaladt, hogy lekaphassa az érkező loholót? – érdeklődött egy kommentelő Szijjártó újabb szaladgálásával kapcsolatban
- A három legcélirányosabb női csillagjegy
- Döntsön, hogy jó hír-e, hiszen Ön fizeti: a Rogán-minisztérium levédeti a ‘jó hír’ szópárt
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’