Tömegdemokrácia – Kevés izgulnivalója akad a gazdasági-társadalmi elitnek

Az 1990 körüli nagy magyar fordulat egyik legfontosabb vívmánya a minden nagykorú emberre kiterjedő, valós szavazati jog volt. Az ország népe élt is ezzel a tömegdemokrácia adta jogával, függetlenül attól, hogy ki-ki mennyire volt tisztában a változások irányával, tartalmával, következményeivel. Azóta ez hagyomány lett, s továbbra is lelkesen szavazunk önkormányzatokról, országgyűlésről, európai parlamenti képviselőkről, sőt, időnként egy-egy konkrét témában is, ám változatlanul függetlenül attól, hogy kinek-kinek meddig terjed a belátó-képessége, az ismeretanyaga, vagy egyáltalán a figyelme.

Kevés izgulnivalója akad a gazdasági-társadalmi elitnek

Veterán képviselőként ki merem mondani, hogy egy roppant szűk réteget leszámítva az emberek többségének a fejében bizony felettébb esetleges a valós viszonyok leképezése. Úgy is mondhatnám, hogy a választópolgárok 99 százaléka a merő benyomásai alapján dönt a szavazatáról, esetenként egészen meghökkentő érvkészlettel.

Máshol sincs ez másként, s a jól őrzött kapitalista rendszerekben kevés izgulnivalója akad a gazdasági-társadalmi elitnek, hiszen a rendszer működése tekintetében nagyjából konszenzus mutatkozik a nyugatinak nevezett kultúrkörökben, még akkor is, ha a különböző kormányok látszólag különböző értékrendeket képviselnek, természetesen a mindenkori ellenoldal nagy bánatára. A rendszer alapvető lényege azonban, tehát a tömegek kizsákmányolása és a tömegeknek juttatott demokrácia tartalma megkérdőjelezhetetlen stabilitással bír – a fejlett világban mindenütt.

Minden belső és külső kritika, s mi több, akár jogállamisági vizsgálatok dacára is Magyarországot általában demokratikus piacgazdaságnak tartják, ahol a gazdagok tulajdona nincs veszélyben, s a szegények se kerülnek börtönbe az esetleges véleményük miatt. Igazi tömegdemokrácia van, tehát irgalmatlan sok párt és jelölt verseng, bárki élhet a szavazati jogával, s a ‘fülkék magánya’ vitán felüli.

Jelölt annyi volt, mint égen a csillag

Emellett igen kevés választást ellenőrizték oly figyelmesen és aprólékosan, mint a 2022-es magyar országgyűlési voksolást. Jelölt annyi volt, mint égen a csillag, hazai és nemzetközi ellenőr dettó, a szavazólapok minden igényt kielégítettek, s szinte bárki könnyen és biztonságosan leadhatta a titkos szavazatát. A felmerülő kritikák a választópolgárok legfeljebb ezrelékeit érintik, de nem tudunk olyan anomáliát említeni, amit a finnyás Európai Bíróság elmarasztalt volna, avagy vizsgálati szakaszban lenne. Az, hogy a kormánynak igen kedvező irányba lejt a pálya, a tömegdemokráciákban kicsit sem ritka eset, hiszen a választási rendszerek óhatatlanul és többé-kevésbé igazságtalanok. (Például az angol parlamenti választási rendszer nem csupán a legrégebbi, de alighanem a leginkább igazságtalan is.)

Azért tartottam szükségesnek ezt a hosszadalmas felvezetést, mert szeretném leszögezni, hogy a magyar szavazópolgárok kellő többsége saját belátása szerint adott a Fidesznek negyedszerre is kétharmados felhatalmazást. Senki véleményét nem gondolnám elvitatni, minden pártnak rengeteg igazsága van, de szavazata sajnos a Fidesznek van a legtöbb. Nem csupán sok, de az uralma szempontjából bőségesen elég is.

Márpedig, ha a nép négy egymást követő alkalommal világosan zöld utat adott Orbán rendszerének, akkor igen nehéz amellett érvelni, hogy az rossz a népnek, sokkal inkább az lehetne a nyerő kártya, ha bárki annál jobbat tudna mondani, és azt el is hinnék neki.

Mindez azért jutott eszembe,

mert az immár ‘hivatásosnak’ tekinthető ellenzék szűnni nem akaró lendülettel ócsárolja Orbán rendszerét, ugyanakkor még a látszat szintjén sem hajlandó jobbat mondani, viszont idestova egy hónappal az újabb, ám brutális veresége óta sem volt képes akár csak egyetlen mondatot áldozni a népre. Ehelyett kever-kavar a parlamenti beülés, illetve kiülés mezsgyéjén, bizottsági elnökösdikről, és mindenféle caf-rangok ide-oda passzolgatásáról beszél, mintha pár ezer beavatotton kívül a többi sok millió ember is értené a belterjes szövegeiket. Annyit persze ért a nép, hogy szinte már azt a szavazatmennyiséget is sokallja, amit az ún. ellenzék parlamentbe jutó pernahajderei kaptak.

Éppen felrobban az eddigi világrend

A szomszédban égbekiáltó vérengzés zajlik, a megélhetés költségei – élükön az élelmiszerárakkal – az egekbe szöktek, a jövő emberemlékezet óta nem volt olyan bizonytalan, mint most, az ország népe zavarodottan retteg, ‘ezek’ pedig úgy szórakoznak a Kossuth téri vigadóban, mintha a kocsmán kívül nem is létezne élet. A tömegdemokráciák egyik nagy ígérete, hogy ha nem tetszik a kormány, akkor le lehet váltani. A tömegdemokráciáknak azonban nagy gyengéje, hogy a semmirekellő ellenzék leváltása sokkal keményebb dió.

Éljen május elseje!

Kapcsolódó