Ez a nap
Tóth Bertalan a megkötés pillanatában nem tudott a Karácsony-DK megállapodásról
Az MSZP vezetői csak az európai parlamenti (EP) választás kampányában értesültek arról, hogy Karácsony Gergely (Párbeszéd) megállapodott a Demokratikus Koalícióval (DK) – közölte az MSZP elnöke pénteken Budapesten egy háttérbeszélgetésen.
Csere-bere fogadom…
Tóth Bertalant arról a megállapodásról kérdezték, amely szerint Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke januárban vállalta, nem szerepel az MSZP-Párbeszéd EP-listáján, cserébe a DK támogatja az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztáson.
Az MSZP elnöke elmondta, bár a megkötése pillanatában nem tudott a megállapodásról, később elfogadta Karácsony Gergely indoklását, hogy pártok felett álló jelölt kíván lenni.
Tóth Bertalan közölte, meglepte, hogy a DK Kálmán Olga újságírót indítja az előválasztáson. A szocialisták továbbra is Karácsony Gergelyt támogatják, őt tartják a legalkalmasabb jelöltnek.
A szocialisták támogatják az előválasztás nyertesét
Hozzátette: támogatni fogják Kálmán Olgát vagy a Momentum jelöltjét, Kerpel-Fronius Gábort is, ha ők nyerik az előválasztást.
A pártelnök kérdésre elmondta, az MSZP-nek 30-40 millió forintja lesz az önkormányzati kampányra, ehhez jönnek a helyi szervezetek forrásai.
Beszélt arról is, hogy több tényező okozta az MSZP-Párbeszéd EP-választási eredményét. Ezek között említette, hogy nem volt egyirányú, egységes kampány, Bangóné Borbély Ildikó patkányozós mondatát, a kibeszélést. Azt sem tartotta jó üzenetnek, hogy listavezetőként közölte, nem megy ki Brüsszelbe.
Szanyi Tibor levele
Tóth Bertalan Szanyi Tibor alelnök közelmúltbeli, a párt vezetőségét bíráló leveleivel kapcsolatban azt mondta, politikában nem lehet megsértődni. Utolsó figyelmeztetés az elnökség szerdai állásfoglalása, miszerint a párt belső fórumai nyitottak a tagok szabad véleménynyilvánítása előtt, de az elnökség nem tűri a kibeszélést, aki ezzel szembemegy, azt a közösség ki fogja vetni magából – mondta.
Kitért arra, hogy az MSZP-nek elnöksége kezdetén, tavaly nyáron még egymilliárd forintos tartozása volt, októberben lejárt két nagyobb követelés, így jelenleg 550 millió forint az adósság.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Ujhelyi István: Lánczi Tamás elsőként listázná az ellenzéki Orbánt
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek